![]() Lapok lapja, szemlék szemléje„Honi soit qui mal y pense.” |
Félelem az iszlamista farkastól2010. április 8. Az európai értelmiség elárulja a felvilágosodás eszméit, amikor gyávaságból nem áll ki azok mellett, akiket halállal fenyegetnek az iszlamisták – állítja az amerikai publicista. |
Mégis Amerikáé a jövő?2010. április 6. Európában és Kínában öregszik a népesség, Amerikában viszont egyre javul a demográfiai helyzet, vagyis az Egyesült Államok minden válságjelenség ellenére is a világ vezető hatalma marad. De csak akkor, ha mérsékelni tudja belső ellentéteit. |
Tudatlan tudatos vásárlók2010. április 2. Már másfél évtizede örülhetnek az emberi jogi aktivisták: elérték, hogy egy pakisztáni város betiltsa a gyerekmunkát. Végre tiszta lelkiismerettel vehetünk labdát. A pakisztáni gyerekek öröme azonban nem felhőtlen. Labdavarrás helyett most a téglagyárban keresik a kenyerüket. |
Ki a protekcionista?2010. március 31. A nagy exportőr országok ellenzik a piacvédelmet. Pedig az árfolyam-politikával és a belső kereslet visszafogásával maguk is a merkantilizmus eszközeit alkalmazzák. Ha nem lesz kompromisszum, megismétlődhet a harmincas évek protekcionista háborúja. |
Pedofília és cölibátus2010. március 29. A liberális katolikus teológus szerint a pedofilbotrány átfogó egyházi reformokat tesz szükségessé. Mindenekelőtt a cölibátus középkori szabályának felülvizsgálatát. A meleg katolikus publicista szerint még a pápa lemondása is indokolt lenne. |
Az emberbaráti háborúk alkonya2010. március 27. Eredetileg baloldali gondolat volt, hogy Amerika szakítson a hűvös reálpolitikával, és erkölcsi célokért küzdjön külföldön, akár erővel is. Az elv a jobboldali George W. Bush elnök idején emelkedett a politikai doktrína rangjára. Újabban leáldozóban a napja. |
Piszkos tévéháború2010. március 23. Olaszország miniszterelnöke eléri az őt támadó tévéműsorok megzabolázását. De ha ő ellenőrzi a médiát, akkor ki ellenőrzi őt? Másfelől viszont akciójáról telefonlehallgatásokból lehet tudni. De szabad-e csak úgy lehallgatni a miniszterelnököt? |
A szélsőjobb viszonylagos sikere2010. március 21. Elősegítette-e a konzervatív oldal a szélsőjobb meglepően jó választási eredményét? A baloldal szerint igen, a jobboldal szerint nem. De abban egyetértenek, hogy a francia szélsőségesek sikerét hiba volna túlértékelni. |
Az elhízás ára2010. március 19. Egy amerikai nő elhatározta, hogy féltonnásra hizlalja magát. Elhatározásával nem árt senkinek – állítja. Az állami egészségbiztosítás bevezetését ellenző jobboldal szerint viszont az adófizetők fogják állni az elhízottak kezelésének költségét. |
Gazdasági dzsihád2010. március 16. Az iszlám szélsőségesek egyre inkább felismerik, hogy a terrorizmus hatékonyságát jelentősen növeli, ha az ellenség gazdasági érdekeit támadják. A Nagy Sátánt gazdasági érdekeltségein keresztül a legkönnyebb térdre kényszeríteni. |
Az örmény népirtás nem népirtás?2010. március 15. Törökországban Nyugat-ellenes érzelmeket ébreszt, hogy Amerikában hivatalos határozat nyilvánította népirtássá a tömeggyilkosságokat, amelyeket a törökországi örmények ellen követtek el a 20. század elején. Egy baloldali és egy konzervatív brit szerző egyaránt bírálja a határozatot. |
Kutyavilág Kínában2010. március 11. Az egyre nagyobb társadalmi különbségek miatt kultúrharc robbanhat ki Kínában. A kutyák státusza körüli vita jól mutatja, milyen mély a szakadék az elmaradott vidék és a tehetős város között. |
Dzsihádista lett az Amnesty?2010. március 9. Az Amnesty International összefogott egy ismert dzsihádistával, és amikor egy munkatársa szót emelt e különös kapcsolat ellen, felfüggesztették állásából. A tekintélyes amerikai publicista az Amnesty bojkottjára szólít fel. |
Az amerikai „új osztály”2010. március 7. A jugoszláv Milovan Gyilasz 1957-ben alkotta meg a kommunista funkcionáriusokból álló kivételezett „új osztály” fogalmát. Fél évszázad elteltével a konzervatív amerikai elemző fedez fel hasonló jelenségeket az Egyesült Államokban. |
Görögország cinkosai2010. március 4. Az EU politikusai az athéni kormányon kívül amerikai bankokat is hibáztatnak Görögország nehéz gazdasági helyzetéért. Pedig a rosszul működő Európai Unió is felelős a történtekért. A hasonló esetek elkerüléséhez fel kell gyorsítani az integrációt. |


