Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Deliberatív diktatúra

2008. május 27.

Kínában a szólásszabadság és a demokrácia korlátozottan ugyan, de jelen van. Az értelmiség már azon vitatkozik, hogy vajon milyen lesz a kínai demokrácia. Egy biztos: a nyugatira nem nagyon fog hasonlítani.

Kínában a szólásszabadság és a demokrácia korlátozottan ugyan, de jelen van. Az értelmiség már azon vitatkozik, hogy vajon milyen lesz a kínai demokrácia. Egy biztos: a nyugatira nem nagyon fog hasonlítani.

„Már hozzászoktunk a gondolathoz, hogy Kína egyre inkább meghatározza a világgazdaságot. És mi a helyzet a politikai eszmék terén?” – teszi fel a kérdést Mark Leonard, a European Council of Foreign Relations intézet igazgatója, a nemrég megjelent Mit gondol Kína? című könyv szerzője a Prospect magazinban.

Leonard kínai kalandozásai során döbbenten tapasztalta, hogy milyen pezsgő és – a politikai viszonyokhoz képest – mennyire szabad a kínai szellemi élet. A méretek mindenesetre nagyobbak. Az agytrösztök és politikai elemző központok Nagy-Britanniában alig néhány ezer, és Amerikában is összesen nagyjából tízezer kutatót alkalmaznak, a legnagyobb pekingi agytröszt viszont egymaga négyezer elemzőt foglalkoztat.

A kínai kutatóintézetek aránylag függetlenek, a pártvezetés nem tartja őket rövid pórázon. A társadalmi, gazdasági és politikai kérdéseket aránylag szabadon vizsgálhatják. „Paradox módon az elnyomó politikai rendszer az értelmiséget erősíti. Egy olyan világban, ahol nincsenek ellenzéki pártok, független szakszervezetek, nyilvános politikai viták, és ahol a média a hatalom kiszolgálója, a politikát az értelmiségi viták helyettesítik.” Természetesen a kommunista párt egyeduralmát, Tibet megszállását és a Tienanmen téri vérengzést az értelmiség sem hánytorgathatja fel.

A manapság divatos szellemi irányzatok többsége – mint korábban a kommunizmus is – nyugati import. Az elmúlt évtizedekben a nyitás politikáját, a szabadpiaci megoldásokat szorgalmazó „új jobboldal” volt a meghatározó. „Mint a gazdasági liberálisok általában, az új jobboldal hívei is úgy tartják, hogy Kína csak akkor lehet szabad, ha az állam kivonul a gazdaság irányításából, és csak a magántulajdont biztosító rendet felügyeli.” Ez a filozófia határozta meg a nyolcvanas és kilencvenes évek politikáját, a kommunista kapitalizmust, amely a laissez-faire liberális gazdaságpolitikájával reformálta meg a maoizmust.

A kínai gazdasági csoda gyümölcseit azonban csak kevesen élvezhetik. A földművesek és a munkások nyomorognak, életkörülményeik az ipari forradalom Angliáját idézik. Az elmúlt években egyre hangosabbak a kínai új baloldal értelmiségi képviselői. Mint arról a Metazin is beszámolt, a Kínai Kommunista Párt vezetésének liberális gazdaságpolitikáját kritizáló új baloldali értelmiség üzenete világos: a kínai kommunizmus balul sikerült kísérletének következményeit nem lehet a szabadpiaci kapitalizmus kiterjesztésével orvosolni. De nem akarnak visszatérni a kommunizmushoz sem. „Kínai szociáldemokráciát szeretnének.” A Hu Csintao által 2005-ben elfogadtatott 11. ötéves tervben körvonalazott „harmonikus társadalom” számos új baloldali eszmét foglal magában.

Az értelmiségiek közül sokan azt remélik, hogy a szabad gazdaságpolitikai viták előkészítik a terepet a vélemény- és szólásszabadságnak. Helyi szinten kísérleti jelleggel már bevezettek korlátozottan demokratikus választásokat: az egyik járás vezetőit már nem a központi pártvezetés nevezi ki, hanem a helyi párttagok választhatják. Ha a gyakorlat elterjedne, és a párt felső vezetését is demokratikus úton választanák, akkor aligha lehetne megállítani a demokratizálódást. „A párton belüli demokrácia logikus következménye lenne az egymással vetélkedő ideológiai frakciók szakadása. Elképzelhető, hogy a most még csak informálisan létező új jobboldal és új baloldal majdan a párton belüli pártként működhet majd.”

Még ha beköszönt is egyszer, a kínai demokrácia nem mindenben fog hasonlítani a nyugatira. A nyugati többpártrendszerekben a választók döntik el, hogy ki kormányoz, de a kormányzásba a választások után nem szólhatnak bele. A deliberatív elemeket felhasználó kínai demokráciában az embereknek nagyobb beleszólásuk lesz az ügyek menetébe. Fang Ning, a Tudományos Akadémia egyik politológusa a nyugati demokráciákat egy olyan étteremhez hasonlította, ahol a vendégek megválaszthatják a szakácsot, de nem szólhatnak bele, hogy az mit főz nekik. „A kínai demokrácia ezzel szemben olyan étteremre hasonlít majd, ahol a vendégek kedvükre válogathatnak az étlapról, de a szakácsot – a Kommunista Pártot – nem cserélhetik le.”

A kínai demokráciában bármiről szabad lesz vitatkozni, feltéve, hogy a párt hatalmát nem vonják kétségbe. Leonard szerint lehet, hogy ezért a korlátozott véleményszabadság nem gyengíti, hanem éppen erősíti majd a kommunista párt egyeduralmát, legalábbis középtávon. Azzal ugyanis, hogy az embereket bevonják a gazdaságpolitikai kérdések eldöntésébe és a helyi vezetők megválasztásába, a párt legitimitását erősítik. A deliberatív döntéshozás így nem a demokráciát készíti elő, hanem a diktatúrát erősíti.