Ügynöktörvény lengyel szemmel

2005. július 09.

Lengyelországban kevesen érdeklődnek az ügynökakták iránt. De a Történeti Hivatal ottani megfelelője nem csak iratok feltárásával foglalkozik. Ezen túlmenő tevékenysége nagyon is foglalkoztatja a közönséget.

Lengyelországban kevesen érdeklődnek az ügynökakták iránt. De a Történeti Hivatal ottani megfelelője nem csak iratok feltárásával foglalkozik. Ezen túlmenő tevékenysége nagyon is foglalkoztatja a közönséget.

A jómódú németek megengedhetik maguknak ezt a kukkolásra emlékeztető, kétes szórakozást, amit az ügynöktitkokban való turkálás jelent. Már csak azért is, mert többségük (ti. a nyugatiak) nincsenek személyesen érintve. A lengyeleknek nincs ideje ilyesmire, és kedve se  - írja a Neue Zürcher Zeitung tudósítója.

A magyarázatot Gerhard Gnauck néhány beszélgetésre alapozza, de attól a tények még tények maradnak. Németországban 1992 óta kétmillió iratbetekintési igényt nyújtottak be. A Cseh Köztársaságban 1997 óta 40 000-et. Lengyelországban viszont 2000 óta csak 14 000-et. Pedig a lengyel besúgási ipar a nyolcvanas években, a szükségállapot bevezetése, a Szolidaritás föld alá kényszerítése után másodvirágzását élte. 1953-ban 85 000 spiclit foglalkoztattak. 1981-ben ez a szám 36 000-re csökkent, majd 1989-re megközelítette a százezret.

A lengyel Nemzeti Emlékezés Intézetének (IPN) hatásköre sokkal nagyobb, mint a magyar Történeti Hivatalé. Sőt a német Gauck Hivatal (a Volt NDK Állambiztonsági Irataiért Felelős Szövetségi Megbízott Hivatala) hatáskörét is lényegesen meghaladja.

Az IPN 1939-től, a világháború kitörésétől vizsgálja a még el nem évült vagy soha el nem évülő politikai és emberiség elleni bűnöket. Államügyészi osztálya van, ügyészei tanúként hallgatnak ki embereket. Akár vádat emelhetnek, bár erre kevés esetben kerül sor. A tanúkkal szemben alkalmazható jogi kényszerítő eszközök így is olyan lehetőségeket nyitnak meg a kutatás előtt, amelyek történésznek nem állnak rendelkezésére.

Az IPN egyik legnagyobb hatású vizsgálatát a jedwabnei pogrom ügyében folytatta. Az ügyet Jan T. Gross amerikai lengyel történész 2001-ben megjelent könyve, a Szomszédok hozta felszínre. "A közel 3 ezer lelket számláló Jedwabne községben - írja Deák István a Históriá-ban is megjelent recenzióban - a lakosság több mint felét kitevő zsidóságot 1941-ben keresztény szomszédaik lemészárolták. A jelek szerint a mészárlásért a német megszállókat csak közvetett felelősség terheli."

A könyv, amely nemrégiben magyarul is hozzáférhetővé vált, hamar megjelent lengyel kiadásban és óriási felzúdulást váltott ki. Az IPN-re nagy nyomás nehezedett. Államügyészei és kutatói azonban nem hagyták magukat eltántorítani. Az ügyészi vizsgálat és a két éves, több mint harminc tudós által végzett kutatás eredményeit bemutató Fehér Könyv megerősítette Gross következtetéseit.

"Az IPN jelentése olyan hatású - mondja Dawid Warszawski a Centropa Quarterly-ben -, mint amikor ablakot nyitnak egy dohos szobában. A nyelv egyszerű és világos, amilyen akkor szokott lenni, amikor arra használják a szavakat, amire valók: elmondani, hogyan is történt valami. Radoslaw Ignatiew ügyész, a kötet szerkesztője és Leon Kieres professzor, az IPN vezetője csak dicséretet érdemel az ügyészi, tudományos és erkölcsi teljesítményért."