A vitás ügyeket legjobb tárgyalóasztalnál rendezni. Izrael azonban egyoldalúan döntött a megszállt területek kiürítéséről. Egy izraeli értelmiségi levonja az általános tanulságot.

Izrael hamarosan kivonul a megszállt területekről. A gázai övezettel kezdik. Augusztus közepétől kilencezer zsidó telepesnek kell elköltöznie. Ha nem hajlandók önként menni, az izraeli hadsereg erőszakot alkalmaz. A tiltakozásoktól tartva máris ötvenötezer katonát helyeztek készültségbe. Többet, mint amennyivel korábban a megszállt területeket védelmezték.

„A hadsereg általában az ellenséggel, és nem saját polgáraival szemben szokott így fellépni” – írja az Economistban Shlomo Avineri, aki a  hetvenes években a munkapárti kormány alatt a Külügyminisztérium magas beosztású tisztségviselője volt.

Mi vezetett a példa nélküli lépéshez? Avineri szerint az, hogy a hagyományos stratégiák nem vittek előre. „A baloldal a kitárt karok politikájában, a jobboldal a vasököl törvényében hitt. Mindkettő csúfos kudarcnak bizonyult.” A Barak-kormány nagylelkű ajánlatát Arafat nem fogadta el. A Sharon-kormány keményvonalas politikája lehetetlenné tette a tárgyalásos rendezést.

A helyzet iróniája, hogy a kivonulást az a miniszterelnök rendelte el, aki korábban mindig kiállt a telepesek mellett. „Ariel Sharon 2002-es bejelentése, hogy kiürítik a megszállt területeket, sokkolta a jobboldalt. 2004-ben, a tárgyalások megszakadása után egyoldalú döntést hozott a kivonulásról. Jobboldali koalíciós partnerei kiléptek a kormányból, és saját pártját is megosztotta. Csak Simon Peresz Munkapártjának támogatásával maradhatott  kormányon.” A jobboldal azóta árulónak tekinti Sharont, a baloldal pedig örül a miniszterelnök pragmatista fordulatának.

Avineri szerint a térségen túlmutató általános tanulság az, hogy a tárgyalásoknak csak akkor van értelme, ha esély mutatkozik a megegyezésre. Ha nem, akkor nem marad más, mint az egyoldalú cselekvés.

Ez elkeseríti a tárgyalásos rendezés híveit. De ha nincs remény az érintettek által elfogadott megoldást találni, az erőszak megfékezése a legfontosabb feladat. A Közel-Keleten éppúgy, mint Boszniában, Koszovóban, Cipruson és Kasmírban.

Ha a békés együttélés nem lehetséges, akkor legalább a biztonságos egymás mellett élés feltételeit kell megteremteni. Akkor is, ha ehhez falat és szögesdrót-kerítést kell építeni.