Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

A duplanullás évek globalizmusa

2005. augusztus 10.

A kilencvenes években a partikularizmusra esküdtek az emberek a globalizációval szemben. Mára a partikularizmus is globalizálódott.

A kilencvenes években a partikularizmusra esküdtek az emberek a globalizációval szemben. Mára a partikularizmus is globalizálódott.

Ha ősszel hatalomra kerülnek a fekete-sárgák, Németországot is meghódítják az agresszív vallási világmozgalmak – jósolja Diederich Diederichsen a berlini Tageszeitungban.

„A kilencvenes években a kor egységes kapitalista világának uralma úgy hatott az emberekre, akik korábban valamelyik állam normális polgárai voltak, hogy keresni kezdték szocialista vagy nemzeti gyökereiket. A politikusok megragadták az alkalmat, hogy polgárháborút szítsanak, vagy ahol erre nem volt lehetőség, legalább etnikus mozgalmakat gerjesztettek. Divat-irányzattá vált a rasszizmus és szélsőjobboldali radikalizmus.”

„A duplanullás években pedig – folytatja Diederichsen – kezd kirajzolódni az irányzat következő szakasza. Maga az újraetnizálódás is globálissá válik és elszakad az adott területtől. Szerteágazó hálózatokat alakít ki, az újfajta politikai vallások veszik át a hagyomány és terület szerepét.”

Csak egy német napilap tárcarovata enged meg magának ilyen magasröptű fejtegetéseket, de a fogalmi felhők mögül tények is előbukkannak.

„A sokféle régi irányzat – sorolja a példákat a cikk –, a nyugati trotli-ezoterizmus, az afrikai és ázsiai antikolonialista nacionalizmus, a különféle szeparatizmusok, a mélyamerikai isten-háta-mögöttiség és a latinamerikai szinkretizmus, mind új, gyakran globális, de legalábbis nemzetközi, és mindenképpen vallási színezetű szervezeteket alakít ki. Ezek már nem a röghöz és etnikumhoz kötik a reakciós motívumokat, hanem agresszív vallási hitekhez. Nemcsak az iszlamisták ilyenek, hanem a neopápisták is, akik tavaly hetekig borzolták az idegeket. Továbbá a kormányhatalommal felruházott amerikai fundamentalisták, és a latin-amerikai protestáns ébredési mozgalmak. Németországban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különféle vallási hitek a televízióban és a tárcarovatokban.”

Itt az értékek varázsszavával nyitják meg a kapukat a globális vallási fundamentalizmus előtt. Egy kreacionista biológia-tankönyvet nemrég rangos díjjal tüntettek ki. A thüringiai kereszténydemokrata pártelnök, Dieter Althaus azzal ünnepelte a döntést, hogy végre lehetővé válik a természettudományos képzés és az értékekre nevelés összekapcsolása.

A globális vallási mozgalmakat különösen veszélyessé teszi, hogy remekül összeegyeztethetők a neoliberalizmussal. „A vallási értékek – így Deiederichsen – vigaszt nyújtanak azoknak, akik a totális kapitalizmus ürességétől szenvednek. A határtalan, esztelen hit és a fékevesztett pénzhajsza – mind a kettő a jövő tendenciája, egyik előtt sem áll látható akadály.”

A sötét jóslatot azzal enyhíti a TAZ tárcaírója, hogy rövid távon azért nem várhatók drámai változások. A hosszú távú kilátások azonban csak annál rosszabbak.

Lehetséges, hogy később a különböző globális vallási mozgalmak felfedezik azt, ami közös bennük, és kifejlesztik a maguk multikulturalizmusát. „Összefognak a nyugati és keleti értékharcosok, az iszlamisták, az újjászületett protestánsok és a pápisták, s együtt szállnak szembe a közös ellenséggel: a magzatelhajtással, az ateizmussal és a felvilágosodással.”

Erről Diederichsennek sem jut eszébe okosabb, mint az, hogy „akkor Isten irgalmazzon nekünk”.