Nemzeti konzervatív szocializmust!

2011. május 31.

A hagyományosan baloldali értékek átvétele, a szociális érzékenység tavaly hatalomra segítette a jobboldalt. Most a szocialistákon a megújulás sora – állítják brit baloldali elemzők. A konzervatívok legyőzéséhez szakítani kell a liberális doktrínákkal, és fel kell karolni a konzervatív társadalmi értékeket.

„Új csoportosulás jelent meg a Munkáspártban. A Kék Munkáspárt szokatlan ideológiai keveréket kínál: ’a haza, a hit és a család’ konzervatív jelszavait vegyítené a gazdasági intervencionizmussal” – olvassuk az Independentben. David Goodhart, a cikk szerzője 2004-ben vált ismertté, amikor egy esszében a baloldal politikájának ellentmondásosságára figyelmeztetett. A heves reakciókat kiváltó írásban azt fejtegette, hogy a liberális baloldal által támogatott bevándorlás következtében kialakult túlzott sokszínűség gyengíti a nemzeti összetartozást, ami viszont aláássa a baloldal legfőbb eszményét, a társadalmi szolidaritást.

Legújabb cikkében emlékeztet rá, hogy a Brit Munkáspárt támogatottsága jelentősen visszaesett a hagyományos bázisához tartozók körében: 1997 és 2010 között 4 millió bérből és fizetésből élő középosztálybeli fordult el a baloldaltól.

Kritikus elemzők szerint ez a munkások elárulására vezethető vissza. Egyrészt az Új Baloldal túlzottan átvette a liberális értékeket, amelyek idegenek a hagyományos felfogású – az Isten, a haza és a család eszméit elfogadó – munkások körében. A másik ok gazdasági: Tony Blair valójában jobboldali gazdaságpolitikát folytatott, és az állami szerepvállalás leépítésén mesterkedett. A megmaradt állami feladatokat pedig központosította, ami a bürokrácia elburjánzásához vezetett.

A David Cameron vezette Konzervatív Párt felismerte a megüresedett centrum kínálta lehetőséget. A 2010-es választásokon korábban elképzelhetetlen baloldali programmal kampányolt. A „vörös toryizmus” azzal vádolta a baloldalt, hogy kiszolgálja a nagytőkét, szociálisan érzéketlen és figyelmen kívül hagyja a kisemberek érdekeit. Blair utódja, Gordon Brown hiába vett baloldali fordulatot, hiába lépett fel a szélsőjobboldallal konkurálva a brit nemzeti érdek és a brit munkások védelme érdekében, a konzervatívok győzelmet arattak.

A Munkáspárt egy évvel a választási vereség után éledezni látszik. Ed Miliband, az új pártelnök eleinte a hagyományos etatista szocialista gyakorlat hívének tűnt. Újabban azonban egyre határozottabban áll a már színvilágában is a konzervativizmusra utaló Kék Munkáspárt irányzat mögé.

A Kék Munkáspárt vezető képviselői Maurice Glasman politológus, akit nemrég Miliband felterjesztése nyomán lorddá neveztek ki, James Purnell korábbi miniszter és Jon Cruddas parlamenti képviselő. Az új platform kiáltványnak is beillő kiadványa, amelynek előszavát Ed Miliband jegyzi, mielőbbi szakítást sürget a neoliberális gazdaságpolitikával, mindenekelőtt pedig a pénzügyi spekuláció visszaszorítását szeretné elérni. A brit munkások védelme érdekében javasolja a bevándorlás szigorítását.

Társadalmi értékek tekintetében pedig a már Tony Blair által is képviselt, múlt századi gyökerű kispolgári baloldali eszmék felkarolása mellett foglal állást. Az egyszerű embereket lenéző liberális elitizmus helyett olyan értékek képviseletét ajánlja, amelyekkel a kétkezi munkások könnyen azonosulni tudnak: rendpárti intézkedéseket, a nemzeti érdek és a közösségi érdek képviseletét, a vallás aktív elismerését.

A szerzők továbbra is fontos célnak tekintik a társadalmi szolidaritást, ám nem pusztán az anyagi jólét, hanem az erényes élet előfeltételét jelölik meg benne. A jóléti ellátást nem alanyi jognak, hanem a munkába vezető segítségnek tartják. A régi ’új baloldal’ etatista politikájával ellentétben decentralizálnák a szociális intézményrendszert, ami hatékonyabb és igazságosabb működést eredményezne, mint a jelenlegi központi, túlzottan bürokratikus ügyvitel.

Goodhart utal rá, hogy a Kék Munkáspárt népszerűségének növekedéséhez nem elég a nagyon hasonló ’vörös tory’ ideológiát legyőzni. A konzervatív szociáldemokrácia csak akkor lehet sikeres, ha visszahódítja azokat az egykor baloldali kisembereket, akik a gazdasági válság kirobbanása óta átpártoltak a bevándorlás-, globalizáció- és tőkésellenes rendpárti szélsőjobboldalhoz.