Munkával a nyomorba

2011. június 07.

Amerikában a foglalkoztatási adatok óvatos bizakodásra adnak okot: nő az új munkahelyek száma. De az optimizmus elpárolog, ha alaposabban belenézünk a kimutatásokba. Az új állások többsége a létfenntartáshoz sem nem nyújt elég fizetést.

„Igen, új munkahelyek jönnek létre. De vajon milyen álláshelyek teremtődnek? Vajon biztosítanak-e elég fizetést a létfenntartáshoz és a számlák fizetéséhez?” – teszi fel a kérdést Andy Kroll baloldali publicista a Huffington Post webmagazinban.

Az amerikai foglalkoztatási adatok első ránézésre biztatónak tűnnek. 2010 februárja és 2011 januárja között 1,3 millió új munkahely jött létre a versenyszférában. A munkanélküliek aránya 9,8 százalékról 8,8 százalékra csökkent.

Az új munkahelyek megoszlása azonban már meglehetősen kiábrándító. A gazdasági válság kirobbanása óta megszűnt állások 23 százaléka tartozott az alulfizetett, 9-13 dolláros órabért fizető kategóriába, az új munkahelyeknek viszont már 49 százaléka ilyen. A jól fizető, 19-31 dolláros órabérű munkahelyek az összes megszűnt állás 40 százalékát tették ki, az új munkahelyeknek viszont mindössze 14 százaléka tartozik ebbe a kategóriába.

Tisztességes megélhetést biztosító munka alig van, viszont egyre több az ápolói, a köztisztasági és a gyorséttermi állás – ezekből azonban megélni sem nagyon lehet, nem hogy a hiteleket és az adósságot fizetni. Ennek ellenére az átlagfizetés felét, óránként kevesebb, mint 9 dollárt fizető munkákra is bőven akad jelentkező. A McDonald’s áprilisban meghirdetett 62 ezer álláshelyére közel egymillióan jelentkeztek, így a felvételt nyertek aránya alacsonyabb volt, mint a legjobb egyetemeken.

Kroll szerint a trend világos: a középosztály jelentős része lecsúszik. Akinek nincs piacképes diplomája, az csak szakképesítést nem igénylő munkára számíthat. Ennek hátterében részben a technikai fejlődés áll. A jól fizetett mérnökök és informatikusok által létrehozott gépek egyre kevesebb munkást, és tőlük is egyre csekélyebb szakértelmet igényelnek. Miközben az előbbiek alig érzik a válság hatásait, a középosztályok egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek.

A középosztály elemi érdeke lenne, hogy összefogjon – érvel Kroll. A társadalom kettészakadása és a középrétegek lecsúszása csak erős szakszervezetekkel akadályozható meg.

Kroll nem számol azzal, hogy valószínűleg a szakszervezeti érdekképviselet újraélesztése sem lenne elég az elszegényedés megállításához. A globalizáció ugyanis elsősorban szintén a bérből és fizetésből élőket sújtja: az amerikai munkások a kínai munkásokkal versenyeznek, márpedig az ázsiai munkaerő sokkal olcsóbban termel – és összehasonlíthatatlanul rosszabb körülmények között él. Az amerikai munkások védelméhez protekcionista gazdaságpolitika kellene. Vagy a nemzetközi munkásmozgalom életre hívása. De eddig a merész következtetésig a radikális baloldali Kroll sem megy el.