Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Két lábon járó vibrátorok

2005. november 26.

Svédország a nemek közti egyenlőség mintaképének számít. De a svéd feministákat nem a nemzetközi összehasonlítások érdeklik. A jogos elégedetlenség északon is a szélsőségek melegágya.

Svédország a nemek közti egyenlőség mintaképének számít. De a svéd feministákat nem a nemzetközi összehasonlítások érdeklik. A jogos elégedetlenség északon is a szélsőségek melegágya.

Ireen von Wachenfeldt ismert svéd feminista. Július elejéig egy női jogvédő szervezet, a ROKS igazgatója volt, amíg a sorozatos botrányok hatására lemondani nem kényszerült.

Az állami támogatásban részesülő szervezetet sok támadás éri szélsőséges követelései miatt.  A ROKS programjának több pontja ugyanis a Társaság a Férfiak Felszámolásáért című kiáltványból származik. Ennek szerzője, Valerie Solanas, aki 1968-ban rálőtt Andy Warholra, arra buzdítja a nőket, hogy „pusztítsák el a férfiakat, hiszen az orvostudománynak köszönhetően a nők férfiak nélkül is képesek utódokat világra hozni”.

A svéd közszolgálati tévé májusban a nemek harcáról szóló dokumentumfilmet közvetített. A riporter megkérdezte Wachenfeldtet, hogy egyetért-e azzal a szintén Solanastól származó kijelentéssel, hogy „a férfiakat állatnak nevezni is túl hízelgő. Valójában csak gépek, két lábon járó vibrátorok”. „Egyetértek vele”- vágta rá Wachenfeldt. És visszakérdezett: „Miért, maga talán nem?”

„Svédországban különösen abszurdnak tűnik azt állítani – írja Jerome Socolovsky az AlterNet amerikai webmagazinban –, hogy a férfiak mind állatok, hiszen ezt az országot a nemek közti egyenlőség modelljeként szokás emlegetni.”

A hetvenes években számos rendelkezést vezettek be a női egyenjogúság érdekében. Törvényben tiltották meg a családon belüli erőszakot; egységesítették a hasonló munkakörben dolgozó férfiak és nők fizetését; lehetővé tették, hogy férfiak is GYES-re mehessenek; legalizálták az abortuszt. A nyolcvanas években kvótákat állítottak fel, amelyek megszabják, hogy mi legyen a nők aránya a közintézmények alkalmazottai között.

A reformok megtették hatásukat. Ma már a parlamenti képviselők csaknem fele nő, és egyre több férfi megy GYES-re. Göran Persson miniszterelnök feministának tartja magát.

De nem elég elsőnek lenni nemzetközi összehasonlításban, az áhított egyenlőség távolról sem valósult meg Svédországban. Még mindig sok nő válik családon belüli erőszak áldozatává, és a férfiak továbbra is magasabb fizetést kapnak hasonló munkáért.

A radikalizálódás magyarázata a csalódottság. „Abban a hitben nőttünk fel, hogy egyenrangúak vagyunk – idézi az AlterNet egy másik feminista szervezet vezetőjét. – A svéd nők ezért nagyon dühbe jönnek, amikor ráébrednek, hogy valójában más a helyzet.”

Wachenfeldt férfigyűlölő nyilatkozatával azonban csak kevesen értenek egyet. „A vezető svéd feminista szervezetek szexista radikalizmusa sokat árthat a nők ügyének” – írja az egyik svéd olvasó az AlterNet fórumán. „Az ostobaság nem a férfiak kiváltsága. Erre épp von Hogyishívják a bizonyíték” – véli egy amerikai.

A svéd esélyegyenlőségi miniszter pedig Wachenfeldt „szeparatizmusát” kifogásolta. Von Hogyishívják igazgatósága idején elrendelte, hogy a ROKS nem alkalmazhat férfiakat.