Bevándorlás-ellenes szociáldemokrácia

2013. május 22.

A brit munkáspárti agytröszt elnöke a jobboldali javaslatoknál is szigorúbb bevándorlás-politikát szorgalmaz a brit kultúra értékeinek és a munkásosztály érdekeinek védelme érdekében. Attól tart, hogy nemzetvédő baloldali párt híján a munkásosztály könnyen a szélsőjobb felé fordulhat.

A leginkább kiszolgáltatott állampolgárok védelme a (méltánytalan) munkaerőpiaci versenytől nem ellentétes sem a szocialista internacionalizmussal, sem az európai eszmével - olvassuk a Prospect magazin blogjában. A bejegyzés szerzője David Goodhart, a Demos munkáspárt-közeli baloldali think-tank igazgatója. Mint arról a Metazin is beszámolt, Goodhart már a gazdasági válság kitörése előtt arra ösztökélte a Munkáspártot, hogy számoljon le a liberális doktrínákkal, és karolja fel a konzervatív társadalmi értékeket a hagyományosan kispolgári értékrendű munkások támogatásának visszanyerése érdekében. Egyebek között bírálta a multikulturalizmust, és javasolta a vallás felkarolását, a munka nagyobb megbecsülését, a segélyezés rendszerének átalakítását és a tőkeellenes fellépést.

Goodhart új, április elején megjelent könyve (A brit álom: a második világháború utáni bevándorlás sikerei és kudarcai) a nagy-britanniai bevándorlás hatásait elemzi. Arra mutat rá, hogy az elmúlt évtizedekben felgyorsult bevándorlás súlyos gazdasági, szociális és kulturális mellékhatásokkal járt.

A kétkezi, képzetlen munkások inkább a hátrányait érzik a migránsok érkezésének: számukra az új, olcsó munkaerő konkurenciát jelent, még akkor is, ha más területeken munkahelyeket teremt a bevándorlás. A vendégmunkások ráadásul rengeteg pénzt küldenek haza. A társadalmi károk is súlyosak - teszi hozzá Goodhart. A bevándorlók tömeges érkezésének hatására a fehér britek menekülnek a nagyvárosokból, aminek következtében nő a gettósodás. Szó sincs azonban előítéletességről: felmérések szerint a faji előítéletek csökkennek. A britek menekülésének oka az, hogy a bevándorlók nem asszimilálódnak és nem veszik át a hagyományos brit életformát - véli Goodhart.

„A bevándorlás-politikát úgy kell kialakítani, hogy a jelenlegi brit állampolgárok, különösen a szegények érdekeit szolgálja” - vonja le a következtetést. A képzett munkaerőt be kell engedni, ám az alacsonyan képzettek bevándorlását szigorú korlátok közé kell szorítani. A baloldali értelmiség előszeretettel hirdeti a teljes toleranciát és a kulturális hovatartozástól független egyenlő szolidaritás eszméjét, ám mára be kell látni, hogy a britek többsége továbbra is előnyben részesíti honfitársait - teszi hozzá a szerző. Törekedni kell arra is, hogy a hagyományos brit életforma fennmaradjon, aminek érdekében előnyben kell részesíteni az angolszász országokból érkezőket. Mivel ez csak az EU-n kívüli állampolgárok esetében lehetséges, törekedni kell az uniós szabad munkaerő-áramlási szabályok felülvizsgálatára is - pedzi meg Goodhart. A közszférában csak állampolgárokat szabadjon alkalmazni, ahogyan Németországban is. A brit állampolgárok számára a szociális ellátás terén is előjogokat kell biztosítani - akár azon az áron, hogy különadóval sújtják a külföldi munkaerőt alkalmazó cégeket.

Goodhart nem rejti véka alá, mit remél a konzervatív kormányénál is szigorúbb bevándorlási szabályoktól: hogy a baloldal visszanyerheti hagyományos szavazóbázisának, a kispolgári-konzervatív munkásosztálynak támogatását, a liberális bevándorlási politika ugyanis ezt a réteget az elmúlt években egyre inkább a konzervatívok, sőt egyenesen a bevándorlásellenes szélsőjobboldali Brit Nemzeti Párt hívévé tette.