Együttérzőbb konzervativizmust!

2013. június 05.

A huszadik század második felének konzervatív politikusai előszeretettel léptek fel a szociális juttatások ellen. A jobboldalnak vissza kell találnia a szociális érzékenységhez, miközben tovább kell küzdenie az állami centralizáció ellen − figyelmeztetnek konzervatív eszmetörténészek.

Margaret Thatcher − hasonlóan Edmund Burke-höz − olyan társadalmi rendet vízionált, amelyet az egyén és a társadalom harmonikus viszonya határoz meg. Thatcher nem fogta fel, hogy ez a vízió összeegyeztethetelen azzal a gazdasági ethosszal, amelyet oly nagyon hirdetett. A gazdasági növekedést tartotta a legfontosabbnak, és a társadalmi intézményeket ennek a célnak rendelte alá” − olvassuk John Gray angol filozófus esszének is beillő kritikáját Jesse Norman konzervatív képviselő május elején megjelent Edmund Burke: filozófus, politikus, próféta című monográfiájáról a New Statesman magazinban.

Norman politikai célzattal fordult a konzervativizmus klasszikusához. Arra akarja felhívni a figyelmet, hogy bár a mai jobboldali pártok többsége ellenzi a jóléti államot, a konzervatív gondolkozástól egyáltalán nem idegen a szociális szempontok képviselete − szemben „az arroganciát és az önzést propagáló szélsőséges liberalizmussal.

Gray szerint a könyv kétséget sem hagy felőle, hogy szerzője a thatcheri konzervatív forradalom politikáját bírálja. Ha a társadalmi intézményeket absztrakt elvek alapján radikálisan alakítják át, az rendkívüli társadalmi pusztítással jár − emlékeztet Norman Burke-nek a francia forradalom hajnalán, még a jakobinus terror előtt megfogalmazott figyelmeztetésére. Márpedig Thatchernek a gazdasági racionalitással kapcsolatos elképzelései sokban hasonlítottak a forradalmi változást sürgető baloldali és liberális felfogásra. Thatcher alapjában félreértette a konzervatív gondolat lényegét, amikor így fogalmazott: „olyan, hogy társadalom, nincs”.

A thatcheri szélsőséges individualizmus helyett együttérző konzervativizmusra van szükség, ahogyan azt David Cameron már évekkel miniszterelnökké választása előtt felismerte, és ahogyan azt a szociális fordulatot sürgető „vörös toryk is sürgetik ” − sugallja Norman.

Az együttérző konzervativizmus elveinek felkarolása segítheti a jobboldalt abban, hogy visszavegye a társadalmi szolidaritás eszméjét az azt kisajátító baloldaltól − értekezett Gertrude Himmelfarb az együttérző konzervativizmus klasszikusainak időszerűségéről a Weekly Standard hasábjain. Az amerikai neokonzervatív filozófia veteránja kifejti, hogy a huszadik század második felének a piac mindenhatóságát hirdető jobboldali politikusai figyelmen kívül hagyták, hogy a konzervatív eszmetörténet nagyjai Adam Smithtől kezdve mindvégig az együttérzést tartották a társadalmi együttélés és stabilitás alapjának, nem pedig az önérdeket.

Himmelfarb üdvözli, hogy Paul Ryan, a 2012-es elnökválasztás republikánus alelnökjelöltje Cameron miniszterelnökhöz hasonlóan felkarolta az együttérző konzervativizmus eszméit, bár a kifejezést kerülte. Attól tartott ugyanis, hogy az együttérzés felemlegetése mintha az állam nagyobb szociális szerepvállalását szorgalmazná, ami valóban ellentétes lenne a konzervatív szabadságfelfogással. Ehelyett − hasonlóan a konzervativizmus klasszikusaihoz − a civil társadalom önkéntes szervezeteire bízná a közpénzekből működő szociális intézmények működtetését. Már csak azért is, fejti ki Himmelfarb, mert így mindenki számára világos lenne, hogy a legalapvetőbb szociális feladatokat leszámítva a segély könyöradomány, nem pedig alanyi jogon járó juttatás − ahogyan azt különben a második világháborúig, illetve a későbbi brit jóléti államot megalapozó 1942-es Beveridge-jelentés megjelenéséig még a brit szocialisták is gondolták.