Nyomtatás

Posztszovjet antikommunista Szovjetunió

2016. február 2.

Szaakasvili volt grúz elnök pillanatnyilag ukrán állampolgár, és új országának legnépszerűbb politikusa. Ukránul nem tud, de a volt szovjet térségben ez nem akadály, mert oroszul is kitűnően el lehet boldogulni. Nyelvileg egységes nemzetállamok ugyanis nincsenek.

 

A 96 százalékban lengyelek és 91 százalékban katolikusok lakta Lengyelországhoz képest a volt szovjet térség meglehetősen kusza állapotokat mutat” – olvassuk Leonyid Rogozin cikkét a Moscow Timesban.

Amikor még szülőhazájában volt államfő, Szaakasvili mindent megtett, hogy eltörölje az orosz múltat, ma pedig a közös orosz örökségből él. Annak idején lebontatta a megszállásra emlékeztető második világháborús emlékművet – a helyén épült fel a parlament új épülete –, és az orosz helyett az angolt tette első idegen nyelvvé az iskolákban. Amikor aztán megbukott, és utódai még a bűnvádi eljárást is kilátásba helyezték ellene, ukrán állampolgárságot kapott (az ukránul erős orosz akcentussal beszélő) Porosenko elnöktől, továbbá ő lett az odesszai körzet kormányzója. Rogozin nem keres magyarázatot arra, vajon hogyan juthatott Porosenko erre az egészen elképesztő elhatározásra, mindenesetre mindkét férfiú bírja az Ukrajna ügyeivel foglalkozó amerikaiak bizalmát.

És végül is nem Szaakasvili az egyetlen áttelepülő politikus. A moszkvai kormányban két miniszter is ukrán, és a törvényhozásban is számos vezető posztot töltenek be olyan emberek, akik Ukrajnában születtek. Ukrajnának (Jurij Jehanurov személyében) burját nemzetiségű miniszterelnöke is volt (2005–2006-ban). Az irodalmi Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics oroszul alkotó ukrán gyökerű belorusz író. Persze azért egy államfő átültetése egy másik országba mégis csak nagyobb esemény, és még az igen vegyes etnikai összetételű posztszovjet világban is nagy feltűnést kelt. Mindenesetre Szaakasvili nem egymagában érkezett Ukrajnába. Egész csapat tartott vele, s ennek több tagja vele együtt kormányozza az odesszai körzetet, más tagjai pedig a központi kormánynál tevékenykednek és irányítják az átalakulást a legkülönbözőbb területeken, a biztonsági erőknél, a honvédségnél, az ügyészségnél, valamint az egészségügyben. Természetesen ők sem tudnak ukránul, bár többen nyilván tanulnak. Végül is nagyjából az egész új ukrán elitnek felnőtt korában kellett megtanulnia ukránul, amihez nem rossz alap az orosztudás. Ezen az alapon került Odesszába Maria Gajdar ismert orosz ellenzéki aktivista: Szaakasvili rábízta a szociális rendszer reformjának irányítását. Vlagyimir Fedorin orosz újságíró pedig reformkoncepciókat dolgoz ki egy csapat élén Szaakasvilinek. Mindezek a grúzok és oroszok szinte teljesen tehetetlenek lennének, ha orosz nyelvtudással nem lehetne kitűnően elboldogulni Ukrajnában.

Részben Szaakasvilire vet igen jó fényt, részben a kijevi vezetőkre igen rosszat, hogy a volt grúz elnök egy szeptemberi közvélemény-kutatás adatai szerint messze megelőzte az utóbbiakat népszerűség dolgában. Miközben a szélsőséges ukrán nacionalisták egyetlen százalékot szereztek a választáson. Az egyelőre csak legenda, hogy Szaakasvili indulni szeretne a miniszterelnöki posztért, de Arszen Avakovval, az oligarcha belügyminiszterrel volt egy elhíresült afférja. Egy ülés előtt orosz külvárosi szlengben szidalmazták egymást, minekutána Avakov a grúz arcába löttyentett egy pohár vizet, és felszólította, hogy takarodjék a hazájából. Avakov híresen rosszul beszél ukránul – az erősen orosz nyelvű Harkivból származik. Egyúttal ő a fő patrónusa a szélsőjobboldali Azov ezrednek, amelynek jelentős szerepe volt abban, hogy az ukrán oldal megakadályozta az orosz felet a teljes Donyeck-medence elfoglalásában. Rogozin nem említi, hogy ezek az önkéntesek elszántan harcoltak, miközben az ukrán sorkatonák általában nem kívánták vérüket ontani Kelet-Ukrajnáért, amelyet nemigen tekintenek a saját földjüknek. Felhívja viszont a figyelmet arra, hogy szigorúan szélsőjobboldali alapon oroszok is harcoltak az Azov ezredben. Tavaly Porosenko elnök ki is tüntetett egy belorusz Azov-katonát, aki előzőleg az Orosz Birodalom felélesztéséért tevékenykedő Orosz Nemzeti Egység nevű szervezet tagja volt. Egyszóval az orosz nyelv minden oldalon ma is közös, olyannyira, hogy egy Szerhij Ivanov nevű volt ügyész, aki saját internetes oldalán oroszellenes förmedvényekkel véteti észre magát, például olyasmivel, hogy „a náciknak nem a zsidókat, hanem az oroszokat kellett volna kiirtaniuk a gázkamrákban”, ezeket az épületes gondolatokat ékes orosz nyelven teszi közzé.

Rogozin azt reméli, hogy Szaakasvili majd legyőzi az oligarchákat és ezzel az oroszországi oligarcha-rendszer ellenfeleinek is erőt adhat. Alighanem túlbecsüli az orosz nyelv kétségkívül nagy szerepét.