„Mennyiben tekinthető a hősies Ulma család története tipikusnak?” – teszi fel a kérdést Joseph Croitoru történész-publicista a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain.
A cikk apropója a lengyel Kárpátalja vajdaságban március közepén megnyitott múzeum, amely az Ulma család nevét viseli, s a német megszállás idején a zsidók mentésében részt vett lengyeleknek állít emléket. Akik közül sokan életükkel fizettek emberségükért. A katolikus Ulmáék két zsidó család összesen nyolc tagját bújtatták el 1942-ben, amikor a környéken élő zsidókat a németek begyűjtötték, majd meggyilkolták. 1944 tavaszán azonban lecsapott rájuk a Gestapo és a megszállt lengyel területek rendőrsége. A zsidó családok után az Ulma család tagjait is a helyszínen kivégezték a zsidóbujtatók elrettentése végett. Miután Józef Ulmával és feleségével, a kilencedik hónapban lévő várandós Wiktoriával végeztek, némi tanakodás után a holttestük mellett síró hat kisgyerekeket is agyonlőtték. A Jad Vasem 1995-ben az Ulma szülőknek posztumusz Világ Igaza kitüntetést adományozott.
Az Ulma család önfeláldozó hősiességét senki sem vitatja. Mégis sokan aggályosnak tartják, ahogyan a lengyel kormány felhasználja a lengyel embermentők emlékét. A múzeum ötletét Jarosław Kaczyński jelenlegi miniszterelnök karolta fel. Croitoru szerint a lengyel jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság Párt a lengyel történelmi emlékezet újraértelmezésére használja az Ulma család emlékét. Croitoru felidézi Kaczyński novemberi beszédét, amelyben a miniszterelnök kifejtette, hogy szembe kell szállni azon elterjedt vélekedéssel, miszerint a lengyelek Hitler kiszolgálói és segítői voltak a népirtásban. Kaczyński ezzel szemben úgy vélte, hogy a felelősség nem hárítható át a lengyel népre, amely elsőként szállt szembe a náci Németországgal. (Bár Croitoru nem említi, a holokauszt emlékezetével kapcsolatban kirobbant vitát jól illusztrálja a Jan Gross ellen indult ügyészségi nyomozás. A Princeton Egyetem történésze – konkrét források és bizonyítékok említése nélkül – azt állította egy cikkében, hogy a lengyelek több zsidót gyilkoltak meg, mint a német megszállók.)
Jan Grabowski szerint a kormány fel akarja nagyítani a lengyel embermentők jelentőségét. A Kanadában élő lengyel történész egy másik falu mikropolitikájának feltárásakor azt találta, hogy a németek elől bujkáló zsidókat lengyel honfitársaik adták fel. Grabowski álláspontja szerint valóban sok lengyel kockáztatta életét a zsidók mentésével, de a kormány mítoszt teremt és történelmet hamisít, amikor azt sugallja, hogy ez volt az általános gyakorlat. Hasonló kritikát fogalmazott meg Barbara Kirshenblatt-Gimblett, a 2014-ben megnyílt és a 2016-os év európai múzeumának választott Lengyel Zsidók Történeti Múzeumának igazgatója.
Croitoru megemlíti, hogy az Ulma múzeumot átadó Duda elnök is a nemzeti büszkeség fontosságáról és a lengyel embermentők százezreiről beszélt, ami szakértők szerint erős túlzás. Duda, összhangban a kormány hivatalos emlékezetpolitikájával, az évszázados, alapvetően jó lengyel-zsidó együttélés kisiklásának nevezte a holokausztot, amiért szerinte a német megszállókat terheli a felelősség. Utalt rá, hogy a lengyelek és a zsidók egyaránt áldozatai a náci terrornak. Hozzátette, hogy Lengyelország elkötelezett minden állampolgára védelmében, és elítélte a kirekesztés és gyűlöletkeltés minden formáját.
Arról nem is beszélve, hogy az Ulma család hősiességének kiemelése mellett nem esik szó arról, hogy az embermentőket és a zsidó bújtatottakat minden bizonnyal egy másik falubeli juttatta rendőrkézre: az a Włodzimierz Leś, akire az egyik bújtatott zsidó család a vagyonát bízta. A kiállításból az sem derül ki, hogy a három család lemészárlását követő reggelen huszonnégy zsidó holttestét találták meg a közeli mezőkön. Egyes kutatók azt gyanítják, hogy a megtorlástól tartó lengyel bújtatóik ölték meg őket.
„A manipuláció a jobb- és a baloldalon egyaránt jelen van. Mindkét tábor politikai hasznot akar húzni a történelem értelmezéséből. De ezért már nem a történészek a felelősek” – vonja le a következtetést Croitoru. Hozzátehetjük: Lengyelország ebből a szempontból egyáltalán nem kivételes, és a kibeszéléspárti álláspont mellett olyan vélemény is létezik, amely szerint a felejtéspolitika néha hasznosabb az emlékezetpolitikánál.