„Az új orosz nemzetbiztonsági stratégia a színes forradalmakban jelöli meg az országot fenyegető legnagyobb veszedelmet” – tudatja Andrej Manojlo moszkvai politológus professzor, a Nemzetbiztonsági Tanács Tudományos Kollégiumának tagja.

Első példaként a két évvel ezelőtti ukrajnai fordulatot említi, mint amely romba döntött „egy virágzó országot”. Ide sorolja a líbiai és a szíriai konfliktust, amely háborúba torkollott, sőt, a Dilma Rousseff baloldali brazil elnök ellen indított hivatalvesztési eljárást is, amelyet nagy tömegtüntetések támogattak (és elleneztek). Manapság pedig, osztja meg értesüléseit az olvasóval Manojlo – a liberális demokrácia hazai és külföldi központjai időnként azt fontolgatják, nem kellene-e Oroszországban is alkalmazni a forgatókönyvet, mert abban reménykednek, hogy ezen a réven ebbe az őrületbe hajszolhatják az országot, amely, mint Manojlo fogalmaz, bátran védelmezi szuverenitását a példátlan nyugati nyomással szemben. Manojlo meghatározása szerint a színes forradalom nem más, mint államcsíny, amit nagy tömegmegmozdulásokkal készítenek elő. A kívülről szított mozgalom általában az ifjúság soraiban keres támogatókat, és úgy lép fel, mintha a nép ösztönös igazságérzetét képviselné, hogy ily módon erkölcsi nyomást gyakoroljon a törvényes hatalomra. Ha aztán az mégsem távozna, a fegyverek is előkerülhetnek. A sikernek feltétele azonban, hogy az országban tartós politikai-társadalmi bizonytalanság uralkodjék.

Alekszej Martinov, az Újonnan Alakult Államok Intézetének igazgatója azt elemzi az Izvesztyija hasábjain, hogy miképp használhatja fel a Nyugat hangulatkeltésre az internetet. Úgy fogalmaz, hogy valósággal Orwell negatív utópiája valósul meg a különféle társasági alkalmazások segítségével. Oroszországban akkor engedélyezték Orwell 1984 című negatív utópiájának megjelentetését, amikor a Szovjetunió felbomlóban volt, tehát a könyv nem volt több hátborzongató olvasmánynál. Ma azonban az olyan társasági oldalak, amelyeken át ellenőrizhetővé válik a felhasználók tömegeinek minden szokása, és alakíthatóvá válik a gondolkodásuk, Martinovot e huszonöt évvel ezelőtti olvasmányra emlékeztetik. A legfontosabb háborúk – fejtegeti – ma nem a frontvonalak mentén zajlanak, hanem a virtuális és mediális térben. Céljuk pedig az egyes ember elméjének és tudatának elfoglalása. Sokan egyfajta személyes, biztonságos térnek tekintik a társasági oldalakat, pedig „matematikai képletek szerint folyik bennük az adatgyűjtés és emberek tömegeinek mentális irányítása”. Ezzel a módszerrel robbantották ki a kijevi lázadást, és az afrikai arab tavaszt, s nem véletlen, hogy Kína korlátozni kívánja ezeknek az oldalaknak a működését. Martinov szerint ez azonban csak átmenetileg lehetséges. Oroszországban a törvényhozás előtt fekszik egy törvénytervezet, amely magatartási kódexet ír elő az államigazgatás alkalmazottainak a világháló használatára. Ez nemzetbiztonsági érdek, és hasonló kódexek vannak hatályban Amerikában, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban is. Oroszországban kifejezetten az a célja ennek az intézkedésnek, hogy megvédje az államot a kívülről jövő romboló hatásoktól. Oroszország most választásokra készül. Martinov úgy látja, hogy ez a folyamat megrázkódtatások nélkül zajlik majd le. Mindenesetre „ezekre is felkészültünk”.