Középosztály a kollektív adósságspirálban

2016. június 09.
CC  Washington State House Republicans Follow CC Washington State House Republicans Follow
https://www.flickr.com/photos/wahousegop/

A napi megélhetési gondokkal küzdő szerző szerint súlyos rendszerhibára utal, hogy az amerikaiak felének gyakorlatilag semmilyen megtakarítása nincs. Kritikusa viszont az eladósodás legfőbb okát az egyéni felelősségben és a középosztály státuszversenyében jelöli meg.

 

„Az ötvenes és a hatvanas években az amerikai gazdasági növekedés demokratizálta a jólétet. A 2010-es években viszont sikerült a pénzügyi bizonytalanságot demokratizálnunk” – olvassuk Neal Gabler publicista esszéjét az Atlantic magazinban.

Az esszé apropója az amerikaiak megtakarításaira vonatkozó katasztrofális statisztika. Különböző felmérések szerint az amerikai családok jelentős részének lényegében semmilyen tartaléka nincsen. A Központi Bank szerepét betöltő FED kutatása szerint 2013-ban a lakosság 47 százaléka nem tudott volna egy 400 dolláros rendkívüli kiadással megbirkózni. A Bankrate 2014-es felmérése arra jutott, hogy mindössze 38 százaléknak van elég félretett pénze egy 500 dolláros autójavításra. Egy harmadik felmérés megállapította, hogy a megkérdezettek negyede egy hónap alatt se lenne képes 2000 dollárt felhajtani valamilyen előre nem látott kiadásra, további 19 százalék pedig csak ingóságainak elzálogosításával.

Gabler szerint a megtakarítások alacsony volumene két okra vezethető vissza. Az egyik ok a pénzügyi írástudatlanság és a felelőtlen költekezés. Egyes becslések szerint az amerikaiak 65 százaléka az alapvető pénzügyi összefüggéseket sem érti, és nincs tisztában a hitelfelvétel következményeivel. Gabler elismeri, hogy a tudatlanságnak és a meggondolatlan döntéseknek az ő esetében is jelentős szerepük van abban, hogy hónapról hónapra él, sőt gyakran rokonaitól kell kölcsönkérnie, hogy fizesse a számlákat (a család már a nagyszülők majdani örökségét is előre felélte). De nem arról van szó, hogy nagy lábon élt volna, sőt, New York-i mértékkel mérve kifejezetten szerény életvitelt folytatott. A legnagyobb anyagi csapás a két gyerek iskoláztatása volt. A gyerekek jövője érdekében drága magánegyetemre íratták be őket, ahol csillagászati tandíjat kellett fizetni. Erről azonban nem mondhattak le, hiszen a nem elitoktatásban részesülő fiatalnak rosszabbak az elhelyezkedési esélyei.

A megtakarítások elapadásának másik oka makrogazdasági: a középosztály bevételeinek lassú csökkenése illetve a bankok hitelezési gyakorlatának lazulása. Az órabérek vásárlóereje 1972 óta nem nő, megállt, sőt újabban csökkenni kezdett. A keresetek 2000 óta csökkennek. A családok nettó vagyona (a vagyonelemeknek az adósság összegével csökkentett értéke) is egyre kisebb (leszámítva az egyre tehetősebb elitet). A középosztály az elmúlt évtizedek során egyre inkább hitelekkel ellensúlyozta bevételeinek apadását, csakis így tudta fenntartani életszínvonalát. A szegények körében még kevesebb a megtakarítás.

Különböző számítások szerint egy négytagú családnak évi 130 ezer dollárra van szüksége az amerikai álomnak megfelelő középosztálybeli életszínvonalhoz, miközben a medián családi kereset alig haladja meg az 50 ezer dollárt. Vagyis a középosztálybeli életszínvonal mára a magas keresetű elit privilégiuma lett. Nem csoda hát, ha az átlagos amerikai nyakra-főre eladósodik – véli Gabler.

Azért a megtakarítások hiányának elsődleges oka mégiscsak az, hogy mindig van jó kifogás arra, hogy ne tegyünk félre” – kommentálja Gabler cikkét Megan McArdle, a Bloomberg kolumnistája. Az értelmiség is státusszimbólumokat halmoz: ragaszkodik a drága belvárosi ingatlanhoz, a viszonylag kényelmes életmódhoz és persze a gyerekek elitiskoláztatásához. Különösen a gyerekek oktatása jó kifogás, holott egyáltalán nem biztos, hogy az elitegyetemeken végzett fiatalok boldogabbak lesznek. McArdle egyenesen a fegyverkezési versenyhez hasonítja a középosztály státuszversengését, hogy aztán arra a következtetésre jusson: nincs remény. Ahhoz, hogy a szülők lemondjanak az elitoktatás és a vele járó privilégiumok kényszeres hajhászásáról, egyszerre kellene mindenkinek így tennie, ami viszont már-már játékelméleti képtelenség.