„A legveszélyeztetettebb állapotban a térség leggazdagabb és legnagyobb állama, Kazahsztán van” – olvassuk Kamran Bokhari ottawai biztonságpolitikai szakértő elemzését a Geopolitical Futures hasábjain.

Bokhari a közel-keleti és dél-ázsiai ügyek szakértője volt a George Friedmann vezette Stratfor Intézetben, s amikor Friedman megalapította a Geopolitical Futurest, vele tartott. Az új folyóirat a Stratfornál is egyértelműbben előrejelzésre vállalkozik, és ezúttal azt feltételezi, hogy a következő nagy válságok egyike az Afganisztán és Oroszország között elterülő térségben várható. Türkmenisztán, Üzbegisztán és Tadzsikisztán közvetlenül is határos Afganisztánnal, Kirgizisztán és Kazahsztán nem, de a határok elég könnyen átjárhatók. Ennek azért van jelentősége, mert a helyi rendszerek stabilitása igen nagymértékben függ a nemzetközi környezettől. Márpedig Európa válságjelenségekkel küzd, Kínában lelassult a növekedés, Oroszország gazdasági problémái súlyosbodnak. A Közel-Keleten egy sor autokrata rezsim megdőlt, de a helyükön űr támadt, amelyet az Iszlám Állam és más fanatikus iszlamista fegyveres csoportok igyekeznek betölteni.

A közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok autoriter államok, nem tartja össze őket más, mint a tekintélytisztelet és a viszonylagos anyagi bőség, amely az ásványi kincseknek köszönhető. Két csoportnak van más összetartó ereje is, és mindkettő szemben áll a hatalmi elitekkel. Az egyik a nyugatbarát városi értelmiség, amelynek befolyása igen csekély, a másik az iszlamista mozgalom, amelynek potenciálja viszont annál hatalmasabb.

A legutóbbi időben Kazahsztánnak nyilvánvaló biztonságpolitikai nehézségei támadtak. Országszerte tüntetések voltak a termőföldek privatizációja ellen. Nazarbajev elnök úgy gondolja, hogy a tiltakozásokat az amerikai ügynökök szították, mert a grúziaihoz és az ukrajnaihoz hasonló „színes forradalmat” szeretnének kirobbantani. Odáig Bokhari is elmegy, hogy az amerikaiak aligha bánnának egy nyugatbarát fordulatot, annál is kevésbé, mivel, mint a Metazinban is olvasható volt, a Nazarbajev-rendszer leginkább önkényuralomnak nevezhető. A földkijátszások elleni tiltakozásokat követően egy időben több összehangolt iszlamista terrorakció is lezajlott.

Nazarbajev még a szovjet időkben került hazája élére, kommunista pártfőtitkárként. Immár 76 éves. Előbb-utóbb csak gondoskodni kell az utódlásról. Eddig az olajexportra, a nyugati és a kínai beruházásokra, valamint Oroszország támogatására alapozta hatalmát. Az olajárak csökkenése és az elégedetlenség sebezhetővé teszi a hatalmat, és Bokhari szerint teret nyit valamiféle változás hívei előtt. A demokratikus erőket ehhez gyengének tartja. Ezért úgy gondolja, hogy ha valamiért megroppan a mai rendszer, akkor a fegyveres iszlamista csoportok elszaporodása várható, s miközben a Nyugat a közel-keleti eseményekhez hasonlóan, Kazahsztánban is nagy reményeket fűzne a változáshoz, valójában fékezhetetlen erőszak és hadurak egymás elleni küzdelme fenyeget. Ha pedig a térség legnagyobb állama összeomlana, nehéz elképzelni, hogy a többi volt közép-ázsiai szovjet köztársaság hasonló rendszerei érintetlenül maradnának. És ehhez nem kell bekövetkeznie az afganisztáni világvégének. Az instabilitás erői a helyi társadalmakban is jelen vannak.