Baloldal a gödörben

2016. október 06.

A brit baloldal vezető lapja körkérdést intéz vezető elemzőkhöz és értelmiségiekhez, feltárandó a baloldal válságának okait. A válaszadók okokat találnak is bőven, ám a kiutat nem nagyon látja egyikük sem.

„Sokan hitték, hogy a 2007–2008-as pénzügyi válság, majd az azt követő recesszió és adósságválság a turbókapitalizmus végét jelenti. Messze nem így történt. Úgy tűnik, hogy a nyugati országokban a balközép pártok nem képesek kormányra kerülni, mert támogatóik átpártolnak a nacionalista, populista, sőt a radikális pártokhoz” – írja vitaindító szerkesztőségi cikkében Jason Cowley. A New Statesman baloldali brit hetilap tizennyolc brit értelmiségihez és elemzőhöz intézett körkérdést a brit baloldal válságáról.

John Gray filozófus úgy véli, a baloldal hanyatlása elsősorban annak tudható be, hogy a progresszív szociáldemokraták figyelmen kívül hagyták az egyszerű emberek érdekeit. A gazdasági válság kitörése után is ragaszkodtak a korábban sikeres harmadik utas, piacbarát gazdaságpolitikához és a liberális eszmeiséghez. Miközben a szociális bizonytalanság egyre nőtt, a baloldali politikusok továbbra is a régi mantrákat hajtogatták, és az embereket akarták a piachoz igazítani, amitől tovább erősödött az EU-ellenesség és a bevándorlással kapcsolatos félelem – írja Gray. A jobboldal viszont felismerte, hogy változtatni kell, az átlagemberek biztonságérzetét kell megerősíteni, amihez le kell számolni a korábban széles körben elfogadott neoliberális dogmákkal. Helyettük az erős állam politikáját hirdették meg. A toryk az állam gazdasági és szociális szerepvállalásának növelését, a nemzeti identitás védelmét és a nemzeti piacok előnyben részesítésének irányelveit tűzték zászlajukra. A konzervatívok új állambarát politikáját Gray forradalmi jelentőségűnek tartja: úgy gondolja, hogy a toryk fordulata mellett a Thatcher-forradalom is eltörpül.

A brit baloldal mélyrepülése nem egyedi jelenség – teszi hozzá Vince Cable korábbi liberális képviselő. A német és a francia szocdemek sincsenek jobb helyzetben, mint a Munkáspárt. Az okok Cable szerint is világosak: nem vették komolyan a nemzeti identitás szerepének felértékelődését, és ezzel átengedték a terepet a nacionalizmust habozás nélkül felkaroló jobboldalnak. A kivétel a Skót Nemzeti Párt, amelynek népszerűsége töretlen, hála a szociáldemokrata és a nemzeti eszme ötvözésének.

Robert Ford politológus szerint még annál is súlyosabb a helyzet, mint azt Gray és Cable sugallja. Mélyebb okai vannak ugyanis, hogy a baloldal nem volt képes érdemi választ adni a gazdasági válság kihívásaira. A Munkáspárt szavazótábora két jól elkülöníthető csoportra oszlik: a kétkezi munkásokra és a liberális, többnyire egyetemet végzett fiatalokra. A két csoportot egyre nehezebb közös programmal megszólítani, hiszen kulturális szempontból nagyon különböznek. A brit munkások a hagyományos kispolgári értékrendet követik, a fiatalok viszont kozmopolita elveket vallanak. Az ellentétek általában kezelhetők, ám a gazdasági válság, majd a migrációs krízis kiélezte a két értékrend szembenállását. A kozmopolita és liberális bevándorláspolitika felkarolása a munkások támogatásának elvesztésével, míg a nacionalista eszméknek tett engedmények a fiatal, multikulturalizmus-párti támogatók elidegenítésével jár. Ford egyenesen a 22-es csapdájának nevezi a helyzetet, azt sugallva, hogy a baloldal nem tud egykönnyen kiszabadulni a pácból.