Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Nő lesz Franciaország elnöke?

2005. november 20.

Miben ért egyet a szélsőjobboldali Le Pen és a szocialista Attali? Csak abban, hogy a volt szocialista miniszter, Ségolène Royal lesz az első köztársasági elnöknő.

Miben ért egyet a szélsőjobboldali Le Pen és a szocialista Attali? Csak abban, hogy a volt szocialista miniszter, Ségolène Royal lesz az első köztársasági elnöknő.

Ségolène Royal volt szocialista miniszter bejelentette, hogy nem zárkózik el a jelöléstől a köztársasági elnöki tisztségre, ha megfelelő támogatást kap pártjától. Majd a hadügyminiszter, Michèle Alliot-Marie adta értésére a jobbközép köztársasági elnökjelöltségért küzdő két harci kakasának, Villepinnek és Sarkozynek, hogy – mint az Independent írja – „ezt a játékot már nem csak fiúk játsszák”.

Ha valaki, hát Madame Royal lesz az első köztársasági elnöknő. Ebben egyetért még a szélsőjobboldal nagy öregje, Jean-Marie Le Pen és a veterán szocialista író-politikus, Jacques Attali is. Amiből távolról sem következik, hogy valóban az lesz.

A Szocialista Pártban nagy felzúdulást váltott ki a politikusnő bejelentése. Jack Lang volt kulturális miniszter, aki az Independent szerint egyébként „kényszeresen politikailag korrekt”, így fakadt ki: „Az elnökválasztás nem szépségverseny!”

Laurent Fabius volt szocialista miniszterelnök, aki maga is köztársasági elnök szeretne lenni, gúnyosan azt javasolta, hogy Ségolène Royalnak és a férjének felváltva kellene betöltenie az elnöki tisztséget, hogy mindig legyen, aki vigyáz a gyerekekre. Madame Royal élettársa és négy gyermekének apja ugyanis nem más, mint François Hollande, a Szocialista Párt vezetője. 

Maga Hollande nem gúnyolódott. „François és Ségolène különleges politikai házaspár – állapítja meg az Independent. – Ellentétben Billel és Hillaryvel, Tonyval és Cherie-vel, vagy Jacques és Bernadette Chirackal, ők nem olyan szereposztásban működnek, hogy a nő kiegészíti a férfit, vagy később kilép az árnyékából. Egyaránt ambiciózus politikusok. Egyaránt sikeresek. Mind a kettő gyakorlatias, mérsékelt szociáldemokráciát hirdet.”

A szocialista párttagoknak kezd elegük lenni a folyton egymással viaskodó hímekből. A Le Monde felmérése szerint a megkérdezettek 56 százaléka gondolja úgy, hogy jó jelölt lenne Ségolène Royalból. Jack Lang csak a második 54 százalékkal.

Madame Royal abban is különleges, hogy a legtöbb sikeres politikusnővel ellentétben nem fél vállalni a feminista ügyeket. Másfelől olyan nyelven képes beszélni, amit a konzervatívabb választók is megértenek.

A zavargások kapcsán így nyilatkozott a 20 minutes-nek: Mit üzen a szülőknek?

Royal: Mutassanak tekintélyt. Ha felnőnek, majd hálásak lesznek érte a gyerekek, mert rájönnek, hogy csak korlátok között fejlődhettek jó irányban. S a szülőknek össze kell fogniuk, hogy együtt segítsenek a fiataloknak.

20 minutes: Elsődleges nemzeti ügy lesz a következő években a külvárosok ügye?

Royal: Igen, ez nagy kihívás. Franciaország nem hagyhatja, hogy így elvesztegessék az életüket a fiatalok.

20 minutes: De mit javasol?

Royal: Életkor szerint mást és mást. A fiatalabbak számára ingyenes napközit az iskola után. A nagyok számára legalább hat hónapra vissza kell állítani valamiféle kötelező szolgálatot. Hiba volt eltörölni a sorkötelességet. A katonaság volt az egyetlen hely, ahol azokat a fiatalokat is megfogták, rendre szoktatták, akiknek különben nem lett volna erre lehetősége.

20 minutes: És a foglalkoztatás terén?

Royal: Azt javaslom, hogy hozzunk létre nagy nemzeti műhelyeket és vállalkozásokat. Ez lehetővé tenné, hogy fiatalokat toborozzunk olyan feladatokra, mint az épületek és gátak karbantartása, zöld területek létesítése, megújuló energiaforrások felhasználása. Arra is ösztönözni kell a fiatalokat, hogy kisvállalkozásokat hozzanak létre városrészükben.

Gordon Brown is belföldön bevethető békehadtestet tervez Nagy-Britanniában, bár ő önkéntes alapon. A munka hadának lépése dobog.