Milyen lesz a Trump-doktrína?

2016. december 6.

Bár Donald Trump még hivatalba sem lépett, a tekintélyes skót konzervatív történész máris azt találgatja, milyen is lesz majd a megválasztott elnök külpolitikai doktrínája. Kissinger véleményére alapozva azt jósolja, hogy új világrend köszönt be. A nagy vesztes Európa lehet.

„Donald Trump külpolitikai stratégiájának irányelveire leginkább csak beszédei és interjúi alapján következtethetünk. Mégis hiszem, hogy új amerikai külpolitikai doktrína, sőt, új világrend van születőben” – olvassuk Niall Ferguson harvardi történész esszéjét az American Interestben.

Ferguson elismeri, hogy egyelőre kevés információval rendelkezünk Donald Trump geopolitikai elképzeléseiről. Azzal is tisztában van, hogy a kampány során elhangzott ígéreteket nem kell túl komolyan venni: a hamarosan felálló külpolitikai kabinet összetételének sokkal nagyobb jelentősége van, mint a választás előtt elhangzott szólamoknak. És persze azt is tudja, hogy a leendő elnök külpolitikáját nagyban meghatározhatják az elkövetkező hetek-hónapok geopolitikai fejleményei. Ferguson mindazonáltal megkockáztatja, hogy Henry Kissinger külpolitikai munkáira, mindenekelőtt a Metazin által is ismertetett Új világrendre és Kissinger életét feldolgozó saját több kötetesre tervezett monográfiájára alapozva megtippelje a főbb irányvonalakat.

Kissingerrel egyetértve Ferguson kudarcnak ítéli Obama külpolitikáját. Obama elnök legnagyobb hibájának azt tartja, hogy nem volt kellően határozott Amerika geopolitikai befolyásának megőrzésében. Egyrészt túlzottan óvakodott az erő alkalmazásától, másrészt idealista volt: inkább elveket, mintsem Amerika érdekeit követte. Amerika térvesztésének eredményeképpen hatalmi űr keletkezett a világ több pontján. Oroszország ukrajnai és szíriai előretörése, Kína erősödő expanzív nacionalizmusa, a közel-keleti káosz és a terrorszervezetek megerősödése egyaránt ennek tudható be – véli Ferguson, utalva rá, hogy a hatalmi egyensúlyok megváltozása Kissinger szerint is világ-, de legalábbis regionális háborús kockázatokat rejt.

A kialakult helyzet mégis előnyös Trump számára. A januárban hivatalba lépő elnök elődjeinél izolacionistább külpolitikát ígért. Közölte, hogy lemond a demokrácia fegyveres, diplomáciai és ideológiai exportjáról, és nem akar globális rendőrként fellépni. Bár az amerikai gazdasági és biztonsági érdekek képviseletét hirdette meg, és bár gazdasági nacionalizmusából kereskedelmi viták fakadhatnak, Ferguson szerint Trump a mostaninál jobb, pragmatikus geopolitikai kapcsolatot építhet ki Oroszországgal és Kínával. Velük együttműködve ugyanis anélkül erősíthetné a forrongó térségek stabilitását, hogy közvetlenül beavatkozna: egyebek között felszámolhatja a közel-keleti iszlám fundamentalizmust. Ferguson egyenesen egy „amerikai–kínai–orosz szentszövetség” lehetőségét vizionálja, hozzátéve, hogy Amerika a kisebb államoknak is védelmet ígérhet az amúgy szövetséges regionális nagyhatalommal szemben befolyásának biztosítása végett. Amennyiben a regionális egyensúly mégis felborul avagy rendkívül súlyos emberi jogi visszaélés fenyeget, Amerika még mindig beavatkozhat. Ferguson mindezek fényében azt jósolja, hogy Trump külpolitikája leginkább Theodore Roosevelt geopolitikai víziójára fog hajazni, nem pedig az Obama által is képviselt wilsoni idealizmusra.

Az új világrend nagy vesztese a kontinentális Európa lenne – véli Ferguson. Trump, Kína és Oroszország egyaránt jól járna, ha Európa tovább gyengülne. Ferguson szerint csöppet sem lenne meglepő, ha Trump Oroszországgal kiegyezve Ukrajnát semleges ütközőzónává tenné. Azt is logikusnak tartaná, ha Trump az EU-ból kilépő britekkel szorosabb kapcsolatot építene ki, és erősítené a francia Nemzeti Frontot, abban a reményben, hogy a radikális jobboldal győzelme után Franciaországot is kiszakíthatná az EU-ból. Ha sikerül, Németország magára marad, és Európa végképp megszűnik nagyhatalmi tényező lenni.