Káromkodásszociológia

2017. február 09.

Nem is gondolnánk, milyen hasznos lehet a trágárság: segít a fizikai fájdalom elviselésében, kitűnően alkalmas az élet értelmetlenségének kifejezésére, közösségépítésre és erőszakkezelésre. Arról nem is szólva, hogy sokat elárul a vulgáris nyelv az adott társdalomról.

Az obszcén nyelvhasználat komoly problémákat vet fel, ám az elmúlt évtizedben számos tudós rámutatott, hogy előnyei is vannak – írja Joan Acocella, a New Yorker recenzense két frissen publikált káromkodástani monográfia kapcsán.

A Metazin már több mint egy évtizede követi a trágárság szakirodalmát, egyebek között a vulgáris nyelvhasználatot vizsgáló pszichológiai kutatásokat. Mint Acocella felidézi, neuropszichológusok megállapították, hogy a káromkodásért az agynak az ösztönös viselkedések szabályozásában szerepet játszó limbikus rendszere felelős, nem pedig a beszédközpont. A trágárságra ezért egészen máshogyan reagálunk, mint az átlagos beszédre. A tudomány azt is megállapította már, hogy a káromkodás csökkenti a fájdalomérzetet.

Michael Adams nyelvész pedig A profanitás dicsérete című káromkodásfilozófiai munkájában arra mutat rá, hogy a vulgáris kifakadások nemcsak érzelmeket fejeznek ki, hanem az emberi létállapot más szavakkal visszaadhatatlan reménytelenségének kifejezésére is tökéletesen alkalmasak. Sőt, az obszcén nyelvhasználat társasági szerepet is betölt: az illem és a protokoll felrúgásával kinyilvánítjuk, hogy beszélgetőpartnerünket bizalmasunknak tekintjük, akivel szemben nincs szükség a formális nyelvhasználatra.

A káromkodás egyúttal a konfliktuskezelésnek is hatékony eszköze. Mint Benjamin K. Bergen kognitív tudós Mi a f*, avagy mit tudunk meg a nyelvről, agyunkról és önmagunkról a káromkodás által című könyvében kifejti, a verbális durvaság a fizikai erőszakot helyettesítheti.

Bergen arra is rámutat, hogy a trágárság kultúrafüggő: a tabunak számító kifejezések megmutatják, hogy mi számít tabunak az adott társadalomban. Nem véletlen, hogy a vulgáris kifejezések jelentős része az istenkáromlással illetve a tabusított szexuális gyakorlatokkal és testrészekkel kapcsolatos. A káromkodások egyik kategóriája az etnikai különbségekhez kötődik, és Bergen helyteleníti, hogy például a „nigger” szót ugyanúgy tabusítják, mint a káromkodást. Bár Acocella általánosságban elutasítja az érdemi párbeszédet lehetetlenné tevő túlérzékenységet és a politikailag korrekt nyelvhasználat erőltetését, úgy véli, hogy ebben a kérdésben Bergen téved. Ha valakit nemi szervhez hasonlítunk, akkor csak a trágárság alanyát sértjük, ám ha például „niggernek” nevezzük, akkor minden feketét megsértünk – állítja. Persze nem volt az a szó mindig sértő. Hiszen Bergen maga is mondta, hogy a tabuk a társadalmi kontextustól függenek.