Meghaltak a pártok, éljenek a pártok!

2005. július 09.

A fiatalok szemében szégyen politikai párttal azonosulni. A szervezetek kiürülnek. Csak az állami apanázs és az üzleti körökből származó csúszópénz tartja életben őket. Lehet-e ezen változtatni? - kérdezi az Open Democracy webmagazin.

A fiatalok szemében szégyen politikai párttal azonosulni. A szervezetek kiürülnek. Csak az állami apanázs és az üzleti körökből származó csúszópénz tartja életben őket. Lehet-e ezen változtatni? - kérdezi az Open Democracy webmagazin.

Az alkalmat George (Giorgos) Papandreu interjúja szolgáltatta. Nyitott politika, nyitott párt - ez a jelenleg ellenzékben lévő PASOK (Pánhellén Szocialista Mozgalom) vezetőjének jelszava.

A volt külügyminiszter apja és nagyapja is miniszterelnök volt Görögországban. Papandreu egy politikai dinasztia trónörököse. Egyetlen indulóként választották meg pártelnöknek.

Megválasztását mégis a párt nyitottá tételére irányuló kísérletnek tekinti. Papandreu javaslatára módosították az alapszabályt. Minden polgár szavazhatott, nem csak a bejegyzett párttagok. Egymillióan adták le voksukat. (Görögországnak 11 millió lakosa van.)

Egy másik érdekes kezdeményezés az Athéni Alternatíva, amely a Lordok Háza reformjával kapcsolatban vetődött fel először. A Demos Munkáspárt-közeli politikai kutatóközpont egy 1998-as jelentése (munkálataiban Papandreu is közreműködött) azt javasolta, hogy sorsolással válasszanak "népi főrendeket" a felsőházba.

A vita nagyban folyik az Open Democracy internetes fórumán. A webmagazin egyik alapítója, Paul Hilder terjedelmes tanulmányban fejti ki véleményét: "Nyílt pártok? A 21. századi demokrácia térképe".

Az elkötelezettségről szóló fejezetben magyar vonatkozást találunk: A pártok - fejtegeti Hilder - valaha a társasági érintkezés színteréül szolgáltak. Innen kiszorították őket a szabadidős tevékenységek. A pártos társasélet felélesztésére irányuló kísérletek többnyire kudarcot vallanak. De nem mindig. "A Fidesz vezetője, Orbán Viktor nemrégiben polgári (civic) körök hálózatát hozta létre. Itt az emberek a korábbi kommunistákkal kapcsolatos gyanúikról sustoroghatnak."

Általánosabb érdeklődésre tarthatnak számot a pártfinanszírozással kapcsolatos fejtegetések. Egyre többen emelnek szót amellett, hogy a pártok apanázsát a párttagok számához kellene kötni, vagy pedig a pártnak juttatott kisebb adományokból befolyt összeget kellene arányosan kiegészíteni.

Hilder kitér az Európa Tanács számára készített Zöld Könyv javaslatára. Eszerint az egyes választópolgárok döntenék el, hogy melyik párt kapja a rájuk eső részt a költségvetés e célra szánt tételéből. Azoknak a része pedig, akik egyik pártnak sem adnának semmit, egy külön alapba folyna be, amelyből új pártok alapítását lehetne támogatni pályázati formában.

A tanulmány felhívja a figyelmet a párton belüli referendumokra. Az egyik példa az izraeli Likud belső szavazása a Gázai övezetből történő kivonulásról. A részvétel alacsony volt, az eredmény negatív, Sharon miniszterelnök nem is vette figyelembe. Biztatóbb példa a francia szocialisták párt-referenduma az Európai Alkotmányról. Ez - rácáfolva a pesszimista előrejelzésekre - 80 %-os részvétel mellett elsöprő többséggel az alkotmány javára döntött.

A legmerészebbnek az Athéni Alternatívához hasonló kezdeményezéseket tartja Hilder. A kanadai British Columbia tartományban a Liberális Párt egy sorsolással kiválasztott, 160 tagú Állampolgári Gyűlést bízott meg azzal, hogy mérlegelje, milyen javaslatot tegyen a párt a választási rendszer megreformálására.

Philippe Schmitter politológus - az Athéni Alternatíva ötletét általánosítva - a választópolgárok összességéből sorsolással kiválasztott kvázi-felsőházak létrehozását veti föl. Egy ilyen felsőház nem csorbítaná a parlament törvényhozási jogkörét, törvény-visszaküldési joga sem lenne. Arra szolgálna, hogy mint "az egész képviselete" megvitassa azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket az alsóházi képviselők egy meghatározott kisebbsége mérlegelésre felküld hozzá.