Meghalt a párt, éljen a párt?

2017. május 04.

Az elmúlt években egyre növekvő elitellenesség a pártokkal szembeni bizalmat is megroppantotta. Ennek a populista demokrácia hívei minden bizonnyal örülnek, a liberális demokrácia hívei viszont annál kevésbé.

„A pártok csak formálisan részei az államnak, és első ránézésre talán az sem világos, hogy vajon az alkotmányos rendszer részeinek kell-e tekinteni őket. De a pártok gyengesége és főleg az összeomlása az egész rendszert maga alá temetheti” – írja Jacob T. Levy eszmetörténész a libertárius Niskan Center blogjában.

Az elmúlt években számos olyan politikai folyamat indult el, amely nem csak a pártrendszerek átrendeződését, de magát a politikai pártok versenyeként értelmezett pluralista képviseleti demokráciát rengette meg. Mint azt Levy felidézi, a Brexit esetében a mérsékelt pártok langyos konszenzusának ellenére a népszavazáson a kilépéspártiak kerültek többségbe. Amerikában Donald Trump személyében pedig lényegében párton kívüli jelölt nyerte az elnökválasztást, míg a Demokrata Párt vezetése által támogatott Hillary Clintont a vártnál sokkal jobban megszorongatta a párthoz szintén nem szorosan tartozó Bernie Sanders. Levy példái mellett megemlíthetnénk a holland Geert Wilders egyszemélyes pártját és a francia elnökválasztást is, amelyben a két hagyományos kormányzó párt jelöltjei közül egyik sem jutott be a második fordulóba.

A fenti jelenségek arra utalnak, hogy a pártok egyre kevésbé képesek uralni a politikát. A populista demokrácia hívei ezt minden bizonnyal jó hírnek tekintik, mondván, hogy az általános akarat így majd közvetlenül érvényesülhet, az elit érdekeit képviselő pártok befolyása nélkül.

Levy szerint azonban ennél jóval bonyolultabb a helyzet. A pártok a demokratikus kormányzás szükséges, de nem elégséges feltételei – írja, elismerve, hogy a tömegpártok az autoritárius és a totalitárius kormányzással is jól megférnek, sőt, talán nem is létezhetne totalitárius állam nélkülük. De a liberális demokrácia fenntartásához elengedhetetlenek az erős pártok. Bár sok politikai filozófus tört lándzsát a közvetlen demokrácia mellett, egyetlen olyan modern állam sincs, amely pártok nélkül demokratikusan működött volna. Az egyéni érdekek és értékek összehangolása ugyanis intézményi struktúrát feltételez. Mint arra Julia Azari politológus rámutatott, a pártok bizalomvesztéséhez vezető elitellenesség nem jár együtt a társadalom ideológiai megosztottságának csökkenésével. Félő, hogy pártok nélkül sokkal nehezebb lesz kompromisszumos megoldásokat találva áthidalni a társadalmi szakadékot. Ami pedig a megosztó politikusok és a radikális nézetek további megerősödéséhez vezethet.

Levy elsősorban az amerikai és a brit kétpártrendszerről ír, ezért annak lehetőségét sem vizsgálja, hogy a politikai rendszerből kiábrándult szavazókat viszonylag könnyen megszólíthatják azok a radikális pártok, amelyek szakítanak a nyílt rasszizmussal, és az alkotmány keretei között politizálnak. Az európai példák tanúsága szerint a csalódott mérsékelt szavazók növekvő tábora arra ösztönözheti a radikális pártokat, hogy a centrum felé forduljanak.