„Az alá-fölé rendeltséget védelmezni, még inkább dicsérni korántsem divatos” – írja tizenöt filozófus az Aeon magazinban.
És csakugyan, a nyugati társadalmakban talán mindennél nagyobb értéke van az egyenlőség eszméjének. A filozófusok azonban az utóbbi időben azt tapasztalják, hogy ezen az alapon szinte minden tekintély megkérdőjeleződik. Pedig a teljes egyenlőségre épülő társadalomban nagyon kevesen hisznek. Erre azt a példát hozzák fel, hogy mindenki szívesebben fekszik egy tapasztalt sebész kése alá, mint hogy egy orvostanhallgatóra bízza a műtétet. Ugyanígy pénzügyi tanácsért sem nyári gyakornokokhoz szoktunk fordulni, hanem szakemberhez.
És mégis, Amerikában a baloldali Bernie Sanders igen sikeres kampányt épített az elittel szembeni meglehetősen differenciálatlan fellépésre, Donald Trump pedig egyenesen elnök lett ezen a réven. De hogy bármelyikük minden tekintélyt tagadna, azt a tizenöt filozófus sem gondolhatja róluk. Márpedig éppen azzal indokolják közös fellépésüket, hogy a tekintélyvesztés miatt terjed a populizmus, és ennek nem egyenlőség lesz az eredménye, hanem a szerzők félelme szerint egy-egy népvezér egyedüli tekintélye a sok demokratikus tekintély helyett.
Mint ebből a következtetésből is kiderül, az emberek mégsem minden tekintélyt vetnek el. A szerzők által populistának minősített irányzatok azért sikeresebbek a korábbiaknál, mert az elmúlt évtizedek domináns elitje vesztette el tekintélyét. Annak pedig, mint a Metazinban is számtalanszor olvasható volt, nem az egyenlőség eszméjének hirtelen térhódítása az oka, hanem a korábbi jóléti fejlődés megtorpanása. Miután pedig az elit nem tudta teljesíteni hivatását, hogy tudniillik jobb életet teremtsen a lakosságnak, nem éppen az ő tekintélyének védelmével kellene igazolni azt, hogy hierarchiára szükség van. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tizenöt filozófusnak ne lenne igaza a tekintély szerepét illetően. Szerencsére jobb példával is előállnak, nevezetesen azzal a mozgalommal, amely a védőoltások rendszere ellen szerveződött, és amelynek eredményeképpen például Minnesotában éppen kanyarójárvány van. Ez esetben nyilvánvalóan az orvostudomány tekintélye szenvedett csorbát.
A szerzők az alapoknál kezdik: a szülői tekintélyt csak ritkán szokás kétségbe vonni. Legfeljebb arról szokott vita támadni, hogy milyen messze érdemes elmenni e tekintély érvényesítésében és milyen eszközöket helyes használni közben. A szülő-gyerek viszonyt annak a Konfucius által lefektetett elvnek illusztrálására hozzák fel példaképpen, hogy a hierarchia akkor jogos, ha az alsóbb lépcsőfokon lévők felemelkedését szolgálja. Van ugyanis jogtalan tekintély, jogtalan hierarchia is. Arról ismerszik meg, hogy képviselői a maguk érdekében, a többiek rovására gyakorolják hatalmukat.
A közigazgatásban például a köz érdeke nem érvényesülhetne a bürokratikus tekintély nélkül, mert az államgépezet tartja fenn a jogállamot, a jogbiztonságot és juttatja érvényre a kisebbségek jogait. A gazdaságban is az állam érvényesít erkölcsi értékeket, mert a piac logikája ezzel ellentétes. A filozófusok szerint az utóbbi évtizedekben a piaci verseny jelszavával jelentős részben lebontották az ilyen állami eszközöket, de a verseny és a méltányosság arányait optimalizálni kell, és erre való a bürokratikus tekintély.
A szerzők tudják, hogy a hierarchia hajlamos megmerevedni és a hatalomkoncentrációt szolgálni. Ennek egyik ellenszere az lehet, hogy minden hierarchia lehetőleg valamilyen részterületre specializálódjon. Ez persze nem minden esetben lehetséges. Ezért minden hierarchia rendszeres felülvizsgálatra szorul, különben megcsontosodik, és felülkerekednek benne az uralmi elemek.