Nyomtatás

Már kormányprogram a szabad nemválasztás

2017. július 30.

Nagy-Britanniában az esélyegyenlőségi miniszter azt javasolja, hogy az állampolgárok bármikor más neműre írathassák át magukat a születési anyakönyvben. Az egyik vélemény szerint ez logikus lépés a szabadságjogok érvényesítésének útján, a másik szerint pedig a szabadságfelfogás torzulása.

Ötven éve szűnt meg Nagy-Britanniában a homoszexualitás büntethetősége. Öt éve lett törvényes az azonos nemek házassága. A kormány most sodró erejű változást tervez a transzneműek ügyében” – helyezi el Sam Leith a tervezett új rendelkezést a jogkiterjesztés történelmi folyamatában az Evening Standardben.

Justin Greening esélyegyenlőségi miniszter mindenesetre azt javasolta, hogy az állampolgár csak egyszer változtathasson nemet élete során, legalábbis úgy szól a tervezet, hogy ha az állampolgár olyan jognyilatkozatot tesz, miszerint „élete végéig az így megszerzett nemben kíván élni”, akkor ennek megfelelően új születési bizonyítványt és útlevelet kaphat (személyi igazolvány nincs Nagy-Britanniában). Nem lesz szükség rá, hogy előzőleg meghatározott időt töltsön a választott új nem tagjaként, sem orvosi igazolást nem kell bemutatnia. Ez utóbbi rendelkezést különösen nagy előrelépésnek tekinti a szerző, mert azt mondja ki, hogy a nemváltás nem valamiféle betegség megnyilvánulása. Arra sem lesz szükség, hogy az igénylő átoperáltassa külső nemi szerveit.

Leith mégsem elégedett a tervezettel, mivelhogy nem teszi lehetővé a többszöri nemváltást, és csak két nemet ismer el. Mi lesz a nem bináris emberekkel? Mi lesz a határozatlan neműekkel, akik sem férfinak, sem nőnek nem tekintik magukat? – kérdi. Egyszóval a törvény kidolgozásakor körültekintést ajánl, és alapos megfontolást. Mindenesetre „az útirány helyes” – állapítja meg.

Mivel az egyenlőség körül vívott nagy törvényhozási csaták egytől egyig a progresszívek győzelmével zárultak, ők most új ügyeket keresnek, amelyek képviseletében bebizonyíthatják, hogy a történelem jó oldalán állnak” – olvassuk viszont a Timesban, Clare Foges tollából.

A konzervatív szerző visszaemlékszik a kezdetekre, amikor még csak arról volt szó, hogy a nemváltó embereket meg kell védeni a megaláztatásoktól. Mára már bizarr követelményekkel szembesül a világ. Gyűlöletkeltésnek minősül, ha valaki azt állítja, hogy két nem van. Uszításnak számít, ha valaki az XY és az XX kromoszómákra hivatkozik, mint annak bizonyítékára, hogy az emberiség két nemből áll. Az kezd helyes álláspontnak minősülni, hogy az ember egy férfi-nő kontinuum végtelen számú pontjának valamelyikén helyezkedik el. A Facebook brit felhasználói 71 nem között választhatnak adatlapjuk kitöltésekor. A Girlguiding nevű nagy gyermeksegélyező szervezet már ötéves korban is befogad fiúkat, ha lánynak tekintik magukat. A St Paul’s Girls, az ország egyik leghíresebb leányiskolája ötéves kortól magukat semleges neműnek vagy lánynak tekintő fiúk felvételi kérelmét is hajlandó elbírálni, és a neves magániskola példáját alighanem mások is követik majd. Ez a felfogás most hivatalossá vált, hiszen a konzervatív kormány a tervezett törvénnyel beállt a sorba.

Sokan tiltakoztak, mondván, hogy szakállas férfiak fognak megjelenni a női öltözőkben, a kórházak női kórtermeiben és így tovább. Clare Foges nem emiatt aggódik, hanem a gyerekeket félti. Az új módi ugyanis a kisgyerekek identitását áshatja alá. A gyerekeknek biztonságra van szükségük ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan fejlődjenek. Amúgy is egyre több gyerek mutat szorongásos tüneteket. A legkevésbé arra van szükségük, hogy még az identitástudatuk is megrendüljön.