Globalizáció és populizmus

2017. augusztus 03.

A bal- és jobboldali populizmus megerősödése miatt egyre több közgazdász emel szót a túlzásba vitt globalizáció ellen, köztük olyanok is, akik korábban a neoliberális szabadpiac hívei voltak. A brit liberális lap publicistája szerint a nemzetállami szuverenitás erősítésére van szükség.

„A kilencvenes és a kétezres évek globalizációpárti konszenzusának az elmúlt években tapasztalt összeomlása nem egyedi jelenség: korábban is történt már ilyesmi. A szabad kereskedelem mindig is az egyenlőtlenséget erősítette – ami pedig politikai káoszhoz és populizmushoz vezetett. A szabad kereskedelem társadalmi következményeinek figyelmen kívül hagyása mindig súlyos politikai következményekkel jár” – olvassuk Nikil Saval publicista esszéjét a liberális Guardianben.

Harminc éve megkérdőjelezhetetlennek számítottak a globalizációpárti neoliberális gazdaságtani doktrínák. Előbb a reagani és a thatcheri piacpárti reformok voltak divatosak, majd a Szovjetunió összeomlása után az instant kapitalizmus, vagyis a washingtoni konszenzus tételei – a deregularizáció, a privatizáció és a jóléti kiadások csökkentése – uralták a politikai gazdaságtan diskurzusát – idézi fel Saval. Mára azonban megváltozott a helyzet. Már a globalizáció zászlóshajójának számító davosi Világgazdasági Fórumon is egyre többen fogalmaztak meg kritikát a korlátozatlan szabad kereskedelemmel kapcsolatban: az idők változását jól mutatja, hogy még Christine Lagarde is a nagyobb újraelosztás szükségessége mellett tört lándzsát. De hasonló, korábban elképzelhetetlennek számító globalizációkritikus véleményt fogalmazott meg számos, valaha szabadpiacpárti közgazdász is.

Bár sokan továbbra is puszta demagógiának tartják a szabadpiaci kapitalizmus populista kritikáját, mára már nem számít eretnekségnek a nézet, miszerint a globalizáció korántsem előnyös mindenki számára. Egyre többen figyelmeztetnek, hogy a szabad kereskedelem hátrányosan érinti a fejlett országok kétkezi munkásait. Mások, például a német fejlesztésügyi miniszter, a fejlődő országok nyomoráért is a globalizációt okolják, alig leplezetten párhuzamba állítva a globális kereskedelmet és a gyarmatosítást.

A globalizációkritikus hangok felerősödése mögött Saval politikai okokat lát. A fejlett nyugati országokban megerősödtek a populista nacionalista pártok és politikusok, akik a növekvő egyenlőtlenségért és a középosztály lecsúszásáért a szabadpiaci kereskedelmet okolják. És ezek korántsem csupán jobboldaliak. Ide tartoznak a nemzetállami szuverenitás és a protekcionizmus eszméjét felkaroló baloldali pártok is. (Bár nem mondja ki, Saval populizmuson a neoliberális, kisállampárti gazdaságpolitikával ellentétes, a jóléti nemzetállam politikai programját érti.)

Saval semmi meglepőt nem talál a populista pártok megerősödésében. A szabadpiaci kereskedelem volumenének erősödése korábban is hasonló politikai folyamatokat indított el. A 19. század végén, majd a két világháború közötti időszakban, végül pedig Dél-Amerikában a kétezres években egyaránt a piacellenes pártok erősödését hozta a globalizáció hatására megnövekedett egyenlőtlenség. Saval a New Deal kapcsán utal rá, hogy mindez nem feltételül jár a politikai szélsőségek megerősödésével, feltéve, hogy a mérsékelt pártok hajlandók a piaccal szemben a kisemberek jólétének erősítésére használni az államot.

Saval felidézi, hogy Dani Rodrik harvardi közgazdász, szembemenve a kor neoliberális dogmáival, már a kilencvenes évek végén felhívta a figyelmet a gyors piacnyitás politikai kockázataira, így arra, hogy a globalizáció a fejlett országok középosztályának elszegényedésével jár. Rodrik arra is idejekorán figyelmeztetett, hogy ezek a folyamatok a populista pártok malmára hajtják a vizet, és hogy a globális gazdasági integráció társadalmi dezintegrációhoz vezethet. (Az elmúlt évek fejleményei őt látszanak igazolni. A Metazin is beszámolt egy friss kutatásról, amely szerint az olcsó kínai import és a jobbratolódás mértéke között korreláció figyelhető meg. Rodrik legújabb tanulmányában is amellett érvel, hogy a jobb- és baloldali populista pártok megerősödésének elsődleges oka a szabadpiaci kereskedelem volumenének növekedése.)

Saval mindazonáltal nem gondolja, hogy a szabad kereskedelem teljes elutasítása és a bezárkózás lenne a megoldás. Rodrik kapcsán azt javasolja, hogy érdemes lenne visszatérni a nemzetállami szuverenitásnak nagyobb teret engedő szabadpiac eszméjéhez. A globális szabad kereskedelmet a kilencvenes évekig meghatározó vámtarifa- egyezmények hatására a második világháború utáni öt évtizedben átlagban évi 7 százalékkal nőtt a globális kereskedelem mérlege. Az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezmény (GATT) mindazonáltal elég teret hagyott a kormányok számára, hogy stratégiai szempontból fontos iparágaikat akár protekcionista intézkedésekkel megvédjék. A GATT helyébe lépő Világkereskedelmi Szervezet (WTO) viszont a nemzetállami érdekek közötti konszenzus helyett a szabványosítást és a nemzetek feletti kereskedelem erősítését tűzte ki célul. Saval szerint ennek isszuk most a levét: a nemzetállam meggyengülésének következtében a globális piac kiszolgáltatottjává vált dühös választók ezért fordultak a populista pártok felé.