Nyomtatás

Amerikai faji dialektika

2017. november 2.

Az amerikai baloldal sztárszerzője szerint az Egyesült Államokban a rasszizmus a legfontosabb társadalomszervező elv. Szintén afroamerikai, liberális recenzense faji fetisizmussal, és a rasszista logika átvételével vádolja.

„Az elmúlt fél évet az amerikai és az európai fehér nacionalizmus irodalmának tanulmányozásával, illetve az amerikai alt-jobboldali identitáriusok interjúvolásával töltöttem. Ta-Nehisi Coates érvelésének leginkább megdöbbentő jellegzetessége az, hogy a fajra és a fehérekre vonatkozó nézetei a fehér faji felsőbbrendűség híveinek logikáját tükrözik” – olvassuk a New York Timesban Thomas Chatterton Williams amerikai író recenzióját Ta-Nehisi Coates októberben megjelent Nyolc éve vagyunk hatalmon: egy amerikai tragédia című esszégyűjteményéről.

Coates és Chatterton Williams neve minden bizonnyal ismerős a Metazin olvasói számára. Coates két éve robbant be a köztudatba, amikor első könyvében a fehér felsőbbrendűséget az amerikai társadalom és kultúra legfontosabb rendezőelvének nevezte. Azt állította, hogy Amerikában ma is olyan mértékű az intézményesített faji elnyomás és az előítéletesség, hogy a feketék képtelenek kitörni és felzárkózni. A könyv rendkívül népszerű volt a liberális baloldalon. A könyvről írt recenziójában a szintén afroamerikai Chatterton viszont kontraproduktívnak és tendenciózusnak nevezte Coates állításait, amiért gyorsan le is rasszistázták.

Coates újabb könyvében a korábbi gondolatmenetet folytatja. A kötet egyik kulcsesszéjében Donald Trump elnökké választását legsötétebb gyanújának igazolásaként értékeli. Coates szerint Trump sikere egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Amerikában továbbra is erős a faji felsőbbrendűség: a szerző szerint ugyanis Trump győzelmének elsődleges oka az, hogy a rasszista választók nyíltan szembeszálltak a faji egyenlőség gondolatával.

Ahogyan korábban is, Coates most is minden társadalmi jelenséget a faji szemüvegen keresztül szemlél – írja erről Chatterton Williams. Példaként a nagyvárosi dzsentrifikációt taglaló esszét idézi, amelyben Coates odáig megy, hogy az elhanyagolt városrészeknek a szegény lakosság kicserélődésével járó felfutását is a fehér faji felsőbbrendűség megnyilvánulásának nevezi, sőt a szegregációs törvényekkel és a rabszolgasággal állítja párhuzamba.

A recenzens sem az intézményi rasszizmus jelenlétét, sem pedig a történelmi igazságtalanság máig ható következményeit nem vitatja. Azt sem vonja kétségbe, hogy Trump támogatottságát a fehér felsőbbrendűség hívei is növelték. Csőlátásnak tartja azonban, ha valaki Trump győzelmében a rasszizmus diadalát látja, hiszen számos kisebbségi csoport is a republikánus jelöltet támogatta, sőt a választók összetétele alig változott a korábbiakhoz képest, és voltak szép számmal olyan körzetek, amelyek azelőtt Obamát, most viszont Trumpot támogatták. Chatterton Williams némi malíciával megjegyzi, hogy Coates számára főnyeremény Trump megválasztása: ha ugyanis Trump elbukik, akkor Coates sem értekezhet egykönnyen az amerikai rasszizmus ismételt fellángolásáról.

Chatterton Williams nem kevésbé abszurdnak tartja a megközelítést, amely mindent a fehér felsőbbrendűségből vezet le. Ha ugyanis mindent a rasszizmus vastörvényei determinálnak, akkor az egyén cselekedeteinek nincs jelentőségük. Coates mintha el is ismerné ezt a logikát, amikor azt írja, hogy a faji előjogok meghaladására belátható időn belül nem lát reményt. Részben azért sem, tehetjük hozzá Chatterton Williamsszel, mert mindenben fehér felsőbbrendűséget lát.

Coates is fetisizálja a fajt, hiszen mindent a faji viszonyokból vezet le – bírálja a könyvet Chatterton Williams. Coates logikájában „fehérnek lenni annyit tesz, mint rossznak lenni” – írja Coates a kollektív megbélyegzés kapcsán. Ahogyan a fehér felsőbbrendűség hívei, úgy Coates is tárgyiasítja a faj fogalmát: a társadalmi viszonyok legfontosabb és biológiailag determinált kategóriájaként kezeli.

Recenziója végén Chatterton Williams felidézi a nyíltan a fehérek felsőbbrendűségét hirdető Richard Spencerrel készített interjúját. Spencer kifejtette, hogy egyáltalán nem tart azoktól a baloldaliaktól, akik a mindent átszövő faji elnyomást tartják legfőbb ellenségüknek. Spencer szerint ugyanis ők csak visszájára fordítják a rasszista érvelést, de ugyanazt a faji logikát követik. Spencer reményét fejezte ki, hogy az így gondolkodó baloldaliakat viszonylag könnyen maga mellé tudja majd állítani.