Nyomtatás

Je suis patkány, je suis farkas!

2017. december 28.

A haladó emberiség szerencsére szembeszáll a vadállati ösztöneiknek engedelmeskedő patkányirtókkal és farkasvadászokkal. Legalábbis Franciaországban, ahol a nagy forradalom éveiben a haladás bölcsője és a guillotine ringott.

Az emberséges, pontosabban patkányságos megoldás az lenne, ha génmódosítás útján szőrösfarkú patkányokat tenyésztenénk ki” – fejtegeti Theodore Darlymple a Spectatorban.

A neves elemző ugyanis úgy gondolja, hogy ettől a patkány egyszeriben jobban emlékeztetne a nagy népszerűségnek örvendő mókusra, márpedig létfontosságú lenne javítani a patkány imázsán. Nem is csak patkányszemszögből nézve, hanem az igazságosság kedvéért is. De haladjunk sorjában. Párizsban összehasonlíthatatlanul nagyobb a népszaporulat a patkányok, mint az emberek körében. Ennek az a dicséretes intézkedés-sorozat az oka, amely száműzte francia földről a hatékony patkánymérgeket, mivelhogy azok szenvedést okoztak a patkányoknak. Igaz, egyre több ember él az utcán, és ez is hozzájárulhatott a patkányság életkörülményinek javulásához, ami persze az ember-patkány sorsközösségre utal. A városháza mégis kiadta az utasítást, hogy a patkányt, ahol felbukkan, meg kell ölni. És ekkor lépett színre a haladó emberiség helyi képviselete: több tízezer aláírás gyűlt egy petíció alá, amelynek célja, hogy véget vessen a patkánynépirtásnak. Hiszen a patkány is érez, ugyanúgy, ahogy mi, és ugyanolyan joga van az élethez. Egyébként pedig egy másik élőlény, a patkányon élősködő leprospira interrogans baktérium szempontjából sem közömbös, hogyan alakul a patkányság jövője. Ha ugyanis az ember kipusztítaná a patkányt, akkor a sárgaságot vagy tüdővérzést okozó élőlénynek a sokkal kisebb testű egerekkel kellene beérnie.

A patkányellenesség nem egyéb, mint az idegenellenesség, a xenofóbia speciális válfaja, s mint ilyen, mesterséges, társadalmi termék. És egyben oka is a patkány, illetve az ember rossz viszonyának. Ha a nyájas olvasóval bánnának úgy laboratóriumokban a patkányok, mint ővelük az ember, vajon hogyan vélekedne a patkányokról? Igaz, így is viszolyog tőlük, de csakis azért, mert hosszú, csupasz farkuk van. Ezen pedig a fejlett genetika korában könnyű lenne segíteni.

Hogy a középkorban a patkány fertőzött meg bennünket pestissel? Ugyan! Először is, a járvány első jele az volt, hogy tömegestől hevertek a döglött patkányok az utcákon. Ismét egy bizonyság az ember és a patkány sorsközösségére! Mi pedig, ahelyett, hogy összefognánk a patkánnyal, bűnbaknak tettük meg! Hát csoda, hogy idáig jutottunk?

Egyébként a farkassal sem állunk jobban, pedig annak lompos a farka. A vidéki népesség csökkenésének következtében Franciaországban is egyre szaporodik a vadállomány, a farkasok egyedszáma pedig évi 20 százalékkal nő. A maradék pásztorok nem boldogok, mert szűklátókörűségükben nem képesek a farkasban a kutya rokonát tisztelni. Tény, hogy a patkányhoz hasonlóan a farkasnak is elég rossz a sajtója. Például itt van a gévaudani szörny esete, amely 1765-ben vagy száz lakost marcangolt halálra, holott húszezer főnyi katonaság próbálta levadászni. Most még egyetlen vadászt is nehéz lenne e feladatra mozgósítani, mivelhogy a farkas lelövéséért Franciaországban százötvenezer eurós pénzbüntetés, továbbá hét évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Ha valaki mindenáron ölni akar, lőjön embert. Könnyebb is, olcsóbb is, és alkalmasint kevesebbet kell ülnie érte.