A gyarmatosítás ötven árnyalata

2018. február 20.

A brit progresszív liberális szerző és a francia konzervatív liberális filozófus vállvetve bírálja a gyarmatosítással kapcsolatos egyoldalú újbalos és jobboldali narratívákat. Megjegyzik, hogy mindkét oldal a saját politikai pecsenyéjét sütögeti a gyarmati múlt parazsánál.

„Most akkor jó volt a gyarmatosítás, avagy rossz? Kinek melyik, és miért? Egyáltalán, hogyan kellene mindezt megvitatni az egyetemeken és a politikában? És miért pont most lángolt fel újra a vita?” – olvassuk Kenan Malik kérdéseit a New York Review of Booksban a tavaly kiújult gyarmatosítás-vita kapcsán.

Malik felidézi Bruce Gilley amerikai politológus tanulmányát, amelyben a szerző a gyarmatosítást összességében előnyösnek ítélte. Gilley kifejtette, hogy az egykori gyarmatokon ma nagyobb a stabilitás és a gazdasági fejlettség. Sőt, azt is megpendítette, hogy a harmadik világ törékeny államain ma is segíteni lehetne a gyarmatosítás valamilyen formájával. Bár mások is javasoltak már hasonlót, Gilley tanulmánya óriási botrányt kavart. Az írást közlő folyóirat szerkesztőbizottságának fele lemondott, a kiadó visszavonta a tanulmányt, miután tízezren aláírták az erre vonatkozó petíciót, és erőszakkal fenyegették meg a kiadót. Gilley mindazonáltal nem hátrált meg, sőt, az egyetemi baloldal ellen küzdők hőse lett. Az Oxfordi Egyetem ötéves kutatási projektet bízott rá, amelynek célja a Brit Birodalom etikájának rekonstruálása, és a gyarmatosítással kapcsolatos negatív sztereotípiák lebontásával „a birodalmak keresztény etikájának kidolgozása”.

Malik hosszan fejtegeti, hogy miért elfogadhatatlanok a gyarmati múltat pozitív színben beállító megközelítések. Leegyszerűsítőnek tartja azt a népszerű megközelítést, miszerint az egykori gyarmatok maguktól sosem váltak volna demokratikus piacgazdasággá. Elfogadhatatlannak gondolja azt is, hogy a gyarmati múlt pozitív hozadékaira összpontosító értelmezések figyelmen kívül hagyják a gyakran brutális elnyomást és a kizsákmányolást. Nemes dolog volt Nagy-Britanniától a rabszolgaság eltörlése 1807-ben, csakhogy addig Britannia hatmillió rabszolgát hurcolt el a gyarmatokról, akiknek talán ötöde is még a tengeri út során meghalt.

A gyarmati múlt újraértelmezését Malik a korszellemmel magyarázza: az Egyesült Királyság, most, hogy kilép az Európai Unióból, újra identitását keresi, és a nemzeti büszkeséget leginkább a birodalmi időkben véli megtalálni. Közvélemény-kutatások szerint a britek közel fele büszke a Brit Birodalomra, és csak 22 százalék gondolja, hogy a gyarmatosítás szégyenletes történelmi emlék. A nosztalgikus nemzeti identitáskeresés mellett az intervencionista külpolitika is szerepet játszik benne, hogy sokan pozitív példaként gondolnak a gyarmati múltra – véli Malik. Itt meglehetősen ellentmondásos magyarázat következik. Egyfelől ugyanis Malik azt állítja, hogy a kolonizáció előnyeinek hangsúlyozása fontos ideológiai munícióval szolgál a nyugati katonai beavatkozásokat támogatók táborának, köztük a liberálisoknak is. Másfelől viszont elismeri, hogy a liberálisok elutasítják a birodalmi nosztalgiát. Az ellentmondást úgy véli feloldani, hogy az intervencionista politika és kormányzás az imperialista világnézeten alapul. Nem zavarja, hogy azt hozza fel bizonyítékul, amit bizonyítani kellene.

A gyarmatosítás nem fekete-fehér történet” – írja az ügy kapcsán Pascal Bruckner író-filozófus a Neue Zürcher Zeitungban. A marxista újbaloldali eszmékkel szembeszálló konzervatív liberális filozófus már korábban is hevesen bírálta a gyarmatosítást kizárólag negatív színben feltüntető magyarázatokat.  Bruckner elsősorban a haladó baloldali értelmiséget ostorozta az egyoldalú bűntudatkultúra miatt, egyúttal azonban a jobboldali kolonialista mítoszokat is elutasította. Legújabb cikkében is a két szélsőséget bírálja. Abszurdnak és ostobának nevezi a „marxizmus-pótlékként” szolgáló baloldali narratívákat, amelyek a harmadik világ, sőt a francia banlieu-k minden baját a gyarmatosításra vezetik vissza. Mint ahogyan azt is bizarrnak tartja, hogy a baloldal csak az európai gyarmatosítókat bírálja, és alig ejt szót az ázsiai impériumokról, annak ellenére, hogy a nyugati gyarmati országok legalább kísérletet tettek a múlttal való szembenézésre.

Nem nekünk, angoloknak és franciáknak kellene megmondanunk, hogy előnyös, avagy káros volt-e a gyarmatosítás, hanem az érintett afrikaiaknak és ázsiaiaknak – írja Bruckner. De nem rejti véka alá azt a véleményét, hogy ideje lenne túllépni a gyarmatosítás körüli ideológiai vitákon, és árnyaltan gondolkodni a kérdésről. Elvégre a franciák is túltették magukat a római megszálláson, Spanyolország pedig a muszlim uralmon, még ha ehhez évszázadokra volt is szükségük. Amíg mindent a gyarmatosítás számlájára írnak, az egykori gyarmatok aligha lesznek képesek megbirkózni a mai kihívásokkal – figyelmeztet Bruckner.