„A hagyományos véleménycikk avíttnak tűnik a tweet-viharok, a szókimondó interjúk és a hírcsatornák üvöltözésbe torkolló vitáihoz képest. A kételkedők nem ok nélkül minősítik idejétmúltnak és hatástalannak a műfajt. Mi azonban olyan bizonyítékkal szolgálhatunk, amely még a legeltökéltebb kételkedőt is meggyőzi” – foglalja össze legújabb tanulmányát Alexander Coppock, Emily Ekins és David Kirby politológus a Washington Post tudománynépszerűsítő rovatában.

A szerzők felidézik, hogy az angolban „op-ed” néven ismert véleménycikk műfaja 1970-ben jelent meg: akkor nyitott helyet a New York Times a vezércikkel szemben lévő oldalon a szerzői véleményeknek. Coppock, Ekins és Kirby annak próbáltak utánajárni, hogy vajon van-e még egyáltalán jelentősége az internet és a közösségi oldalak idején a nyomtatott sajtóban megjelenő véleménynek. 3500 fős reprezentatív mintán tesztelték a kérdést. Véleménycikkeket olvastattak a kutatás résztvevőivel, majd a cikkben tárgyalt kérdéssel kapcsolatos véleményüket összevetették a cikket nem olvasókéval. Azt találták, hogy a különbség jelentős: volt olyan cikk, amelynek olvasói 78 százalékban értettek egyet a vélemény szerzője által képviselt állásponttal, míg a cikket nem olvasók csak 50 százalékban. Amiből azt a következtetést vonták le, hogy egy nagy napilap által elért félmilliós olvasótábor esetében akár 50-100 ezer ember véleményét is megváltoztathatja  egy-egy újságcikk. A kutatás a főállásban politikával foglalkozó tanácsadók és szakértők körében is hasonló mértékű hatást mért. Sőt, a szerzők arra is kitérnek, hogy a véleménycikkek pártállástól függetlenül hatásosak: a jobboldali vélemények a baloldali olvasókat hasonló arányban győzték meg, mint a jobboldaliakat, és viszont.

Igaz, mint a Metazinban is olvasható volt a tavasszal, a meggyőzés esélye attól is függ, milyen messze áll valamely vélemény a befogadó meggyőződésétől. Ha közel áll, akkor nem nagy művészet elfogadtatni. Ha a kettő közötti távolság nagy, és ráadásul érzelmekkel átszőtt kérdésről van szó, akkor hajlamosak vagyunk csökönyösen ragaszkodni nézetünkhöz, és a legjobb érvek sem igen hatnak ránk. Coppock, Ekins és Kirby kutatása azonban kényes kérdésekről írt cikkeket választott, és mégis azt tapasztalta, hogy volt hatásuk, mégpedig egy nem is elhanyagolható kisebbségre.

A szerzők a kutatás alapján arra a következtetésre jutnak, hogy „az amerikaiak a politikai szembenállás ellenére képesek különböző nézőpontokból tekinteni a dolgokra, és képesek a tények fényében változtatni álláspontjukon”. Hozzáteszik, hogy eredményeik optimizmusra adnak okot: felmérésük alapján nem reménytelen érdemi vitát folytatni a politikai ügyekben.

Feltéve persze, hogy az emberek elolvassák a sajátjukkal ellentétes véleményeket. A szerzők arra nem térnek ki, hogy ezt mi módon lehetne elérni. A Metazin éppen a közelmúltban számolt be arról, hogy a neves liberális magazin az olvasók követelésére elbocsátotta a fehér hollónak számító konzervatív kommentátorát.