„David Reich ipari mennyiségű DNS-mintái elképesztően pontos következtetéseket tesznek lehetővé a történelem előtti időkkel kapcsolatban. De mi következik a történelem előtti kor megértéséből a mára nézve?” – teszi fel a kérdést Peter Forbes természettudományos szakíró a New Humanist brit folyóiratban David Reich harvardi genetikaprofesszor Kik vagyunk és hogyan kerültünk ide, avagy ősi DNS-ek és a múlt új tudománya című, tavasszal megjelent könyve kapcsán.
Reich 2013 óta vezeti a Harvard genetikai laboratóriumát, a világ legnagyobb ősi DNS-mintával rendelkező kutatóközpontját. Tudóstársai az írott történelem, vagyis a nagyjából az időszámításunk előtt 5000-nél korábbi népmozgásokat igyekeznek feltárni radiokarbon-vizsgálatok segítségével. A módszer lehetővé teszi a korábban leginkább csak tárgyi emlékek alapján rekonstruált kor eddiginél alaposabb feltérképezését.
A korábban szakfolyóiratokban publikált kutatási eredményeket a szélesebb közönség elé táró könyvben Reich a Föld különböző vidékeiről származó ősi DNS-minták segítségével több fontos megállapítást tesz. Egyebek között kimutatja, hogy téves az a széles körben elfogadott elmélet, miszerint az Afrikából elszármazott homo sapiens kiszorította a neandervölgyi embert. A DNS-mintákból ugyanis az derül ki, hogy a két csoport keveredett egymással. Egy másik újszerű megállapítás az indoeurópai közös gyökerekkel foglalkozik. Reich mintái arra engednek következtetni, hogy nemcsak az indoeurópai nyelvek vezethetők vissza közös alapokra, hanem a mai eurázsiai népesség a maga egészében a Kaszpi- és a Fekete-tenger környékén élő jamnaja-kultúra utóda. A genetikai minták arra utalnak, hogy a nomád jamnaják nyugati és keleti népvándorlása öt évezrede teljesen átformálta Eurázsia etnikai viszonyait. A jamnaja népvándorlás lényegében teljesen kiszorította a brit szigetekről a korábban ott élő népességet.
Reich megállapításaiból az következik, hogy tarthatatlanok azok az elképzelések, amelyek valamilyen ősi, ’tiszta’ etnikai avagy faji viszonyokat dicsőítenek. Mint könyvében meg is jegyzi, a náci Németország rasszistái igencsak meglepődtek volna, ha megtudják, hogy az általuk az árják őshazájának tekintett német területek lakói valószínűleg a közép-ázsiai jamnaják leszármazottai.
Mindennek ellenére Reich kutatásai súlyos kritikát is kaptak, s bírálói arra figyelmeztették, hogy megközelítése – Reich minden elővigyázatossága ellenére – veszélyesen közel kerül a fajelmélethez. Tucatnyi neves tudós nyílt levélben bírálta Reich azon megállapításait, amelyek faji alapon mutatnak ki statisztikailag szignifikáns különbségeket a genoméban. Márpedig ez – vetették Reich szemére – azt sugallja, hogy biológiai különbség van a különböző fajokhoz tartozó egyének között. Reich rasszgenetikai fejtegetéseiben ráadásul nemcsak azt állítja, hogy vannak rassz-specifikus betegségre való hajlamok, hanem azt is, hogy a kognitív képességekben, vagyis az intelligenciában is lehetnek az adott környezeti tényezők hatására kialakuló különbségek. Igaz, Reich hosszasan magyarázza, hogy ezen különbségek eltörpülnek a szocializációból fakadó tudás- és képességbeli egyenlőtlenségek mellett. A bírálók szerint a ’faj’ teljes egészében konstruált kategória, és aki mást sugall, az a rasszisták malmára hajtja a vizet.
Reich a könyvben és a kritikákra adott válaszában elismeri, hogy a genetikában teljesen elfogadott ’rassz’ fogalma könnyen felhasználható sötét politikai célokra. Mindazonáltal annak a reményének ad hangot, hogy a 21. században képesek leszünk a genetikai adottságok mintázatait felnőttként kezelni. Ami abból állna, hogy a tudományos felfedezéseket egyrészt nem söpörjük a politikai korrektség szőnyege alá, másrészt viszont nem használjuk rasszista sületlenségek alátámasztására.