A reformokat elhalasztották. Az olasz reformerek beadták a derekukat a kommunistáknak. Nem lesz patikaliberalizáció és elmarad a felsőoktatás átalakítása is. A régi előjogok érintetlenek maradnak. Pedig az lenne igazán baloldali, aki merne igazán reformer lenni.

„A liberalizálás és a reformok hívei azért vallottak kudarcot, mert nem voltak képesek megmagyarázni, hogy a reformok baloldaliak, a mai előjogok fenntartása viszont jobboldali” – írja az Il Corriere della Sera hasábjain Francesco Giavazzi közgazdász-professzor.

Az olasz liberális értelmiség mélységes csalódással fogadta, hogy a baloldali kormány pártjainak januári csúcsértekezletén elfogadott programból kimaradt mind az államigazgatás, mind a nyugdíjrendszer reformja, továbbá a liberalizáció, és az állami szerepvállalás csökkentése, mint olyan.

A nagy milánói lap, amelynek a reformpárti egyetemi tanárok rendszeres vezércikkírói, sorozatban közöl elemzéseket arról, miért hódoltak be a két nagy baloldali párt mérsékelt, reformpárti vezetői jóval kisebb koalíciós partnerüknek, a kommunistáknak.

Giavazzi professzor a kommunistáknak címzi üzenetét, és arról igyekszik meggyőzni őket, hogy a liberális reformok a baloldali értékeket erősítenék.

Fiatal gyógyszerészek nagy bevásárló központokban húsz-harminc százalékkal a patikai ár alatt árulnak gyógyszert. Miért kell ezt egy baloldalinak elleneznie? – kérdi Giavazzi. Talán a családi alapon öröklődő hivatásrendi tagság volna a baloldali eszménykép?

Vagy itt a leccei egyetem példája. A rengeteg adminisztratív közalkalmazott sokba kerül, s emiatt már le kellett állítani a fűtést. A tehetős leccei polgárokat ez nem érdekli, mert ők észak-olaszországi egyetemekre járatják csemetéiket. Hát nem a régi intézményrendszer reformja volna a baloldali megoldás? Ehelyett újabb összegeket szavaz meg a parlament, hogy ne kelljen hozzányúlni a közalkalmazottak elmozdíthatatlanságához.

„Hogy a jobbközép kormány nem léptetett életbe reformokat, s egyetlen előjoghoz sem nyúlt hozzá, az nem meglepő. Hiszen szavazói a status quo fenntartását várták tőle. De nem értem, hogy ismétlődhet meg ugyanez, amikor a baloldal kormányoz” – írja nevelő célzattal Giavazzi professzor.

A sajtó a tavaszi választások óta azzal magyarázza a reformok halogatását, hogy a baloldali koalíció radikális pártjai megkötik a mérsékeltek kezét. Dario Di Vico, a Corriere főszerkesztő-helyettese most azt fejtegeti, hogy a koalíció erősorrendjében csupán harmadik helyen álló kommunisták lelkileg mintha erősebbek lennének a reformereknél, ezért kerekednek mindig felül.

„A kommunisták olyan értékeket és célokat képviselnek, amelyek mélyen gyökereznek az olasz baloldal múltjában. Azt a nyelvet beszélik, amely ma is ismerősen cseng a baloldal helyi és országos vezetőinek fülében, az egyszerű párttagokról nem is beszélve” – állapítja meg De Vico.

Nála is tovább megy Angelo Panebianco liberális közgazdász, aki szégyenkezve vallja meg, hogy néhány hónapon át úgy hitte, valóban a „maximalisták és a reformerek” kötélhúzásáról van szó. Azóta rájött, hogy valójában nincsenek reformerek. Maga Prodi miniszterelnök is a maximalisták nótáját fújja. Lehet, hogy csak azért, mert mint kiderült, a költségvetés sokkal jobban alakul a vártnál, s akkor minek vállalni a népszerűtlen reformokat. Egyre megy, mert ez is csak azt jelenti, hogy a mérsékelt baloldaliak sem elkötelezett hívei a reformoknak.

„Alaposabban meg kellene vizsgálni, milyen is ezeknek a pártoknak a természete, milyen értékeket vall magáénak a tagságuk. Lehet, hogy csak azért nevezzük őket reformernek, mert ők így definiálják magukat?