„Jó idők járnak a véleményvezérekre. A public intellectualekre viszont rájár a rúd” – olvassuk a Chronicle of Higher Education felsőoktatási magazinban. A cikk szerzője a leginkább külpolitikai esszéiről ismert Daniel Drezner közgazdász-politológus, akinek legújabb, Ötletgyár című könyve áprilisban jelent meg.

Az angol public intellectual kifejezésnek nincs magyar megfelelője, a „közértelmiségi” félrevezető. Többnyire azokat az értelmiségieket tekintik public intellectualnek, akik széles társadalmi nyilvánosságot szólítanak meg, ám tudós mivoltukat akkor sem teszik zárójelbe, amikor közügyekről elmélkednek. Tudós mivoltából fakadóan a public intellectual általában kritikus véleményt mond, és nem ad világos útmutatást, hanem egyrészt-másrészt érveket használ. Ez a megközelítés segítheti a közügyek megértését, ám nem ad egyértelmű útmutatást a politikai cselekvés számára.

A véleményvezér is értelmiségi, sőt lehet főállású tudós is, ám közéleti megnyilvánulásaiban ennek nincsen jelentősége. Ellentétben a public intellectuallel, a véleményvezér nem a problémákra és azok összetettségére világít rá, hanem leegyszerűsítéseket alkalmaz. A véleményvezér elsősorban politikai cselekvő, ideológiai misszionárius: nem csupán kritizál, de sarkosan fogalmazva érvel saját határozott világmegváltó elképzelése mellett.

A demokratikus közéleti vitákban a szkeptikus és óvatos public intellectualekre és a határozott vízióval előrukkoló véleményvezérekre egyaránt nagy szükség van – véli Drezner. „A public intellectual leleplezi a meztelen királyt. A véleményvezérek pedig újszerű ötletekkel állnak elő.” Ha csak a public intellectual juthat szóhoz, akkor a közéleti viták elitista akadémiai párbeszéddé válnak. Drezner szerint ma ennek éppen az ellenkezője fenyeget. A public intellectual tekintélye romokban: a konzervatívok egyre kevésbé bíznak az egyetemi értelmiségben, hiszen tagjai közt többségben vannak a liberálisok. Akik ugyan lehetnek elfogulatlanok a kutatásban, de gyakran már problémafelvetésük maga is ideológiailag motivált – főleg, ha az egyetemet egy filantrokapitalista mecénás támogatja. Az identitáspolitikát folytató marxista baloldal ugyancsak gyengíti a tudósok tekintélyét a politikai korrektség véleménydiktatúrájával, és azzal, hogy a bírálók az egyetemeket teszik felelőssé a neoliberális hegemónia újratermelődéséért. Független értelmiség aligha létezik. Nem csoda hát, ha az egyetemek presztízse nagyot zuhant. 1974-ben még az amerikaiak fele fontosnak tartotta az oktatást, ma viszont csak negyede. Az egyetemi világ ezért egyre belterjesebbé válik, a közéleti megnyilvánulásokat és a tudománynépszerűsítést gyakran kifejezetten lenézik az elefántcsonttoronyban.

A közélet egyre erősebb ideológiai megosztottsága folytán, internetes nyilvánosság segítségével és az általános értelmiségellenes közhangulat miatt bárkiből lehet véleményvezér. És lesz is, aminek következtében boldog-boldogtalan előáll a maga világmegváltó ötletével. És minél magabiztosabban és radikálisabban fogalmaz, annál inkább felkelti a nyilvánosság érdeklődését. A közélet hovatovább ötletgyárrá válik, és valószínűleg jó ideig az is marad – írja Drezner.