„Nem kell nacionalistának lenni ahhoz, hogy az ember ellenezze a világkormány gondolatát” – írja a World Government Research hálózat weboldalán Ilya Somin, a neves libertárius jogászprofesszor.
A kozmopoliták és a szabad kereskedelem hívei általában helyeslik az elképzelést, hogy a Föld országai egyetlen államban egyesüljenek, a nacionalisták pedig ellenzik. Somin ebben az egyben az utóbbiakkal ért egyet. Igaz, a világkormány ügye nincs is napirenden, de ha egyszer a kérdés elemzésére alakult nagy nemzetközi tudományos hálózat felkérte, hát Somin alaposan leszedi a keresztvizet az elképzelésről. Annál is inkább, mivel a haladó értelmiség és a liberális politikai elit nagyon is hisz benne, hogy a Föld nagy problémáit, például a klímaváltozás hatásait és a pénzpiaci zavarokat leginkább az egész bolygóra kiterjedő állam tudná orvosolni.
Csakhogy egy világkormány nem tudna olyan határozatokat hozni, amelyek ne ütköznének a rendkívül sokrétű emberiség számos jelentős csoportjainak érdekébe. Ez még egyetlen országon belül is nehézséget szokott okozni. És ez még semmi. De ha a világ egyetlen államba szerveződne, akkor megszűnne az államok közötti egészséges verseny, amely ma az innováció és a méltányos adóztatás egyik hajtóereje. Arra pedig természetesen semmi lehetőség nem lenne, hogy az a kormány más kormányok hibájából vagy sikeréből tanuljon. Igaz, a világkormány mögött állhatna szövetségi struktúra is, a történelem azonban arra tanít, hogy a szövetségi államok központi hatóságai és intézményei egyre több hatalmat ragadnak magukhoz. Válsághelyzetben rendszeresen háttérbe szorul az alkotmány, és újabb hatáskörök kerülnek a szövetségi kormány kezébe. Amerikában ezt a hajlamot nevezik a derült idő föderalizmusának: a szövetségi vezetés csak derült égbolt esetén híve a tagállamok önállóságának, vagyis amíg érdekei így kívánják.
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a világkormány esetében a mainál is nagyobb szerepet kapna a politikában a választópolgárok jelentős részének tájékozatlansága az államügyekben. Somin nem veti meg a tájékozatlan állampolgárt: racionálisnak tartja, hogy nem igyekeznek megismerkedni a részletekkel, hiszen az ő egy szavazatuk amúgy sem sokat nyom a latban. Ez azonban a demokrácia egyik súlyos árnyoldala, és nyilvánvaló, hogy világkormány esetén még kevesebb lenne az esély, hogy az egyén kiismerje magát a politika dolgaiban, valamint, hogy a szavazata bármennyit is számítson. Így aztán még nagyobb tér nyílnék az olyan politikusok előtt, akik erre a tájékozatlanságra építik politikájukat.
Somin azt is felveti, hogy ha a világ egyetlen állam lenne, akkor egy antidemokratikus fordulat még súlyosabb következményekkel járna. Ráadásul az elnyomott, üldözött vagy éppen csak elégedetlen ember nem tudna máshová menni – nem tudna a lábával szavazni.
A világkormány ötletét Einstein is támogatta, mivelhogy attól tartott, hogy a nukleáris haditechnika elkerülhetetlen terjedése elpusztíthatja az emberiséget. Somin azzal érvel e meggondolás ellen, hogy a világot a kölcsönös nukleáris fenyegetés óvta meg az atomháborútól. Ha egyetlen kormány kezében lenne az atomfegyver, meglehet, hogy lázadó, engedetlen kisebbségek vagy régiók ellen vetné be. És ez csak egy példa arra, hogy a világkormány esetleg tovább súlyosbítaná a problémákat, amelyeknek orvoslására életre hívnák.