„Szíria megszabadult Aszad elnyomó rendszerétől, de nem lett szabad ország” – foglalja ösze tapasztalatait a párizsi Le Point-ben Omar Youssef Souleimane francia-iraki kettős állampolgár, aki 2011-ben részt vett az Aszad-rendszer elleni felkelésben, a lázadás leverésekor elmenekült hazájából, és azóta most járt először a szülőföldjén. 

Háromrészes beszámolójában az olvasható, hogy Damaszkuszban szemlátomást a megkönnyebbülés az uralkodó érzés, hiszen az iszlamista lázadók egy jó félévszázados kegyetlen diktatúrát söpörtek el. Igaz, a korábbinál feltűnően több nő visel csadort. A milicisták őrjáratai rendszeresen igazoltatják a fátylat nem viselő nőket, továbbá a buszon a nőknek az egyik, a férfiaknak a mások oldalon kell utazniuk. 

Aggasztó hírek keringenek arról, hogy a győztesek a szíriaiaknál is keményvonalasabbnak számító ujgur, albán, török és jordániai iszlamista harcosokat neveznek ki parancsnoki posztokra. Persze mind szunniták, hiszen az Iszlám Államhoz tartozó csoportok mind azok. Souleimane-ról a keresztneve alapján minden ellenőrzőponton azonnal megállapítják, hogy szunnita ő is, és ez jó ajánlólevél. Ez segíti hozzá, hogy egy mecsetben szóba elegyedhessen a Honvédelmi Minisztérium egyik új vezetőjével, aki még a nevét sem volt hajlandó elárulni. Viszont amikor Souleimane arról kérdezte, hogyan lehetséges, hogy az alavita kisebbség egyes tagjait minden teketória nélkül agyonlőtték az utcán, csak azért, mert az Aszad-klán népcsoportjához tartoztak, a katonatiszt azt felelte, hogy az új rendszer mindenki közös államát akarja építeni, de vannak fegyveres csoportok, amelyek nem csatlakoztak még a hatalmat gyakorló győztes HTS-hez. Hozzáteszi, hogy az új hatóságoknak a külföld miatt is tekintettel kell lenniük minden felekezet érdekeire.

Egy keresztény építésznőnek más tapasztalatai vannak. A hatóság emberei félreérthetetlen célzásokat tesznek arra, hogy nem szívesen látott ember a hazájában. Egy egyetemi oktatónő elpanaszolja, hogy igazoltatás közben az egyik milicista leköpte az autója belső tükrén függő keresztet. Homszban, ahol húszezernyi keresztény lakik, a hatalomátvétel óta eltelt egy hónap alatt nyolcvan keresztény család költözött el, mert naponta zaklatták őket a milicisták. Az ottani alaviták egyenesen rettegésben élnek. Hiába magyarázzák, hogy semmi közük a bukott rendszerhez. Az ősi szokás az, hogy az ellenséges közösség bármely tagján meg szabad bosszulni – sőt, erkölcsi kötelesség is megtorolni –az elszenvedett sérelmeket. Rendszeresen fegyveres támadás ér egyes alavitákat, másokat elrabolnak. Este semmiképp sem tanácsos elhagyniuk otthonukat.

Ezekről az esetekről a helyi parancsnok, akinek fegyveres csoportja különben nem olvadt be a HTS-be, azt mondja, hogy kósza, fegyelmezetlen önálló kis alakulatok követnek el ilyesmit. Arról azonban semmi hír, hogy az új hatóság bármit is tenne a helyi kisebbségek védelmében. A parancsnok szerint az új rendszer mindenesetre nemcsak a kisebbségek, hanem nők jogait is tiszteletben kívánja tartani. Mármost Homszban, amikor a lázadó csapatok Damaszkusz felé nyomulva áthaladtak a városon, nagy örömünnepet rendeztek a főtéren, és ott kordonnal választották el egymástól a nőket és a férfiakat. Az egyik egyetemi hallgató arról számol be, hogy fiúk és lányok nem ülhetnek egymás mellett a padokban, nem sétálhatnak együtt az udvaron a szünetekben. Hát még az a két fiatal felnőtt nő mennyire aggódik, aki házasságon kívüli kapcsolatban él. Egyikük ráadásul drúz létére egy szunnita fiúval. Csak titokban találkozhatnak. És attól tartanak, hogy az új Szíriában nem tarthatják fenn régi életmódjukat. A vallási jellegű állam kiépülésének első jeleihez tartozik továbbá az új törvény, amely börtönbüntetést helyez kilátásba szentségtörésért vagy istenkáromlásért. És persze a nem hívők, vagy a másban hívők, akik nem Mohamedet tekintik Isten egyetlen prófétájának, ajánlatosnak tartják, ha csöndben maradnak a vallást érintő ügyekben, és még egy véletlen kiszólás erejéig sem próbálják meg tesztelni, mit is tekint a rezsim istenkáromlásnak. Egy színésznő azt panaszolja el Souleimane-nak, hogy szerelmi jeleneteket semmiképp sem szabad színre vinni. Azelőtt igazán nem volt szabadság, de ezt azért nem tiltották. Amikor hasonló témák kerülnek szóba, Souleimane beszélgetőtársai suttogóra fogják a beszédet.

Az új rendszer persze még alakulóban van. De Souleimane, aki az Aszad rezsim elől menekült Franciaországba, és ott aztán rendszeresen közölt elítélő írásokat az Iszlám Állam kegyetlenkedéseiről, attól tart, hogy ha megszilárdul, ő már megint nem látogathat haza.