A francia példa azt mutatja, hogy létezik olyan egybiztosítós egészségügy, amely nem csorbítja a betegek és az orvosok szabadságát, és nem jár sorban állással.
„Talán ideje volna közelebbről megismernünk az egészségügyi reformmal kapcsolatos franciaországi elképzeléseket. Kiderülhet, hogy egyáltalán nem oly ,idegenek’ és ,barátságtalanok’, mint elsőre gondolnánk” – írja a Boston Globe hasábjain Paul V. Dutton, az Észak-Arizonai Egyetem tanára, aki szeptemberben megjelenő könyvében a francia és az amerikai egészségbiztosítási rendszer létrejöttének történetét hasonlítja össze.
Amerikában, a több biztosítós egészségügy szülőhazájában a liberális értelmiség egyre erőteljesebben követeli az egy biztosítós rendszer bevezetését. A Metazinban is olvashatták, hogy a bírálatok szerint az amerikai rendszer nem hatékony, mivel fejenként mintegy kétszer annyiba kerül, mint a kanadai. Mégsem nyújt jobb ellátást, továbbá negyvenötmillió ember kimarad a rendszerből.
Az elemzők külön is cáfolták, hogy az állami rendszer nem képes jó ellátást nyújtani. A kanadai példán kívül európai országokat is felsoroltak, ahol legalább olyan eredményes az ellátás, mint az Egyesült Államokban. Megdőlni látszik az a legeslegfőbb érv is, hogy a magánbiztosítós rendszerben nincs sorban állás, az államiban pedig van: kiderült, hogy a magánbiztosítók lebeszélő célzattal gyakran halogatják a beavatkozások engedélyezését.
A francia rendszerben nincs sorban állás, mert az ellátórendszer magánkézben van, a kötelező biztosítás pedig állami. A francia társadalombiztosítás előnyeit más elemzők is felfedezték már, de kifogásolták, hogy bizonyos drága beavatkozásokat csak részben fedez, aztán akinek van pénze, az meggyógyíttatja magát, akinek pedig nincs, az nem. Ez persze a több biztosítós rendszerben is így van.
Dutton megjegyzi, hogy a francia rendszer sem olcsó, fejenként 3500 dollárba kerül évente, de így is sokkal olcsóbb, mint az amerikai, amely 6100 dollárba. A különbséget részben az orvosok jóval alacsonyabb fizetése okozza. Igaz, jó a rendelkezésükre bocsátott számítógépes elszámolási program, így nem kell valóságos hadsereget alkalmazniuk a biztosítókkal vívott harchoz. Kártérítési pert sem könnyű orvos ellen nyerni Franciaországban, tehát az ilyen célra fizetett biztosítási díjak is alacsonyabbak.
A francia modell lényege, hogy a terápiás döntéseket nem a biztosítók, hanem az orvosok hozzák. Ugyanakkor az egészségügyi alap kezelését biztosítótársaságokra bízták, hogy ők se járjanak rosszul. A franciák elsöprő többsége kiegészítő egészségbiztosítást is köt.
Igaz, a francia egészségügyi alap deficites. Ezért most a kormány minden jövedelem, így a tőkejövedelmek után is szed majd egészségbiztosítási járulékot, nem csak a munkajövedelmek után. A magánbiztosítást Amerikában általában a munkaadó fizeti, de a cégek ma már nem akarják magukra vállalni az egyre magasabbra emelkedő díjakat, s ez munkanélküliséget eredményez, A munkavállaló pedig nehezen változtat munkahelyet, mert fél, hogy elveszti eddigi egészségbiztosítását.
Az eredmény: az Egészségügyi Világszervezet a francia egészségügyet minősítette a világ legjobbjának. Az Egyesült Államok a 35. helyen végzett.