A polgár hiába várja, hogy városa ingyen internet-hozzáféréssel lássa el. A vezeték nélküli hálózat kiépítését a piacra bízták, de hamar kiderült, hogy ez a technológia nem versenyképes a hagyományos szélessávú kapcsolattal.

„Nehéz volna ellenszenvesnek tekinteni a gondolatot, hogy a város ingyenes internet-kapcsolatot bocsásson a polgárok rendelkezésére. Hogy a város olyan legyen, mint egy fejlett internetkávézó, ingyenes, vezeték nélküli internetkapcsolattal” – írja le Tim Wu jogászprofesszor a Slate magazinban azt az álmot, amelyről négy-öt éve még mindenki azt képzelhette, hogy egykettőre valóra válik.

Amerikában a nagyvárosok sorra jelentették be az ezredfordulón, hogy ingyenes rádióinternet-hálózatot építenek ki. A Metazin is beszámolt róla két éve, hogy több amerikai metropolisz – San Francisco, New Haven és Philadelphia – vezetése úgy döntött, hogy az egész várost lefedő, vezeték nélküli szélessávú hálózat kiépítésébe kezd. 2007 nyarán aztán a kiábrándulás is sorozatban következett be: a városok egymás után mondták le WIFI-programjukat.

Pedig az ötlet működőképes lenne, csak a megvalósítás módja volt illuzórikus. A városvezetések úgy képzelték, hogy a magánvállalkozók majd megtalálják a legjobb megoldást. Ha nem is épp ingyen, de minden bizonnyal olcsón. Hiszen a rádiókapcsolat olcsóbb, mint a vezetékes. Nem véletlen, hogy vezetékes hozzáférés dolgában a régi nagy telefontársaságok szinte monopolhelyzetben vannak. Ők ugyanis már kiépítették hálózatukat, és a beruházás réges-rég megtérült, áraikban tehát nem kell felszámítaniuk a hálózat létrehozásának költségét. Ezzel senki sem tudott versenyezni, legfeljebb a parabolaantennás internetkapcsolatot működtető vállalkozások, de azok is persze csak a ritkán lakott vidéki övezetekben. Sehová nem vezetett a nagy dérrel-durral beharangozott csőgörény-technológia, amely egy robot segítségével a csatornahálózatból juttatta volna el a lakásokba az üvegszál-kábelt. Gyakorlatilag abból a nagy ötletből sem lett semmi, hogy az elektromos vezetékeken kerüljön el a háztartásokba az internetkapcsolat.

A városok PPP-konstrukcióban képzelték el a WIFI-technológia elterjesztését. A város a WIFI-készülékek elhelyezése céljából a cégek rendelkezésére bocsátotta volna a közvilágítási hálózat lámpatesteit, a vállalkozások pedig olcsó internetkapcsolathoz juttatták volna a lakosságot. Csakhogy ez az olcsó kapcsolat még mindig drágább volt, mint a vezetékes. Ráadásul sok helyre nem jutottak el a rádióhullámok, és az átviteli sebesség is kisebb volt. A WIFI bevezetésére vállalkozó cégek sorra csődöt mondtak. Kötbér, per lesz a PPP-konstrukcióból, WIFI-hálózat nem.

Egy, csak egy város maradt talpon a vidéken: a floridai St. Cloud. Ott közpénzből építették ki a WIFI-hálót, és a lakosság 77 százaléka használja is.

„Amerikában a kommunikációt és a közlekedést a magánszféra terepének tartják. Az eredmény: a forgalom súlya alatt roskadozó repülőterek, összeomló hidak, átszakadó gátak. Miért gondoltuk, hogy pont a WIFI-vel járunk jobban?”