Hogyan lehet felszámolni a harmadik világban a szegénységet és nyomort? Segélyből sosincs elég, ráadásul egy része el is tűnik a korrupt kormányok kezén. A kivándorlók és a vendégmunkások által hazaküldött pénz hatékonyabb segítség lehet.
„A pénz apránként, két-háromszáz dolláronként kel át a határon, hogy aztán ételre, iskolára, ruhára, lakbérre költsék. Összességében óriási mennyiségről van szó: a szegény országból érkezett bevándorlók 300 milliárd dollárt küldenek haza. Ez több mint háromszorosa az összes külföldi segélynek. A fejlődő országokba érkező pénz elsődleges forrása a bevándorlók által hazaküldött megtakarítás” – olvassuk a New York Times összefoglalóját.
A kivándoroltak és a külföldön dolgozó vendégmunkások több mint 20-20 milliárd dollárt küldenek haza Mexikóba, Kínába és Indiába. Ukrajnába 8,5 milliárd, Romániába és Lengyelországba közel 5 milliárd, Szerbiába 3,5 milliárd, Magyarországra csaknem egymilliárd dollár érkezik. Afrikába ugyan kisebb összegek vándorolnak, de a legszegényebb területen a kevés többnek számít: több afrikai ország nemzeti össztermékének egyharmadát teszi ki a külföldön élők által hazaküldött pénz, és van, ahol ez az arány megközelíti a GDP felét.
A szegénység elleni küzdelem élharcosai mindig keveslik a szegény országokba érkező segélyeket. Arról viszont könnyen megfeledkeznek, hogy a segélyek gyakran egyáltalán nem hatásosak. Mint arról a Metazin is beszámolt, a nyomornak az a legfőbb oka, hogy az afrikai országok politikusai és hivatalnokai rosszul használják fel a pénzt. Például a gyógyszerküldemények 30-70 százaléka nem jut el a közkórházakba. A korrupt afrikai kormányok vezetői gyakran drága luxusautókat vesznek a segélyből, miközben az emberek éheznek. Rosszabb esetben pedig fegyvereket vesznek, és elhallgattatják kritikusaikat.
A gazdag országokba kivándorlók által hazaküldött pénzt viszont a kormányok nem tudják elherdálni. Az így érkező összegek 80 százalékát megélhetésre fordítják a címzettek. A fennmaradó több tízmilliárd dollárt pedig befektetik. Egyebek között a mikrohitelezést is a külföldről hazaküldött összegek teszik lehetővé a legszegényebb országokban. Így nem csak a nyomort enyhítik e küldemények, de a tartós gazdasági növekedést is elősegítik.
Mindebből az következik, hogy a gazdag nyugati országok nem a segélyekkel tehetik a legtöbbet a nyomor felszámolásáért, hanem azzal, ha minél több, a harmadik világból érkező vendégmunkást és bevándorlót fogadnak be.