Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Egy kislány adásvételének margójára

2007. december 28.

Afganisztánban mindennapos dolog, hogy egy kislányt tizenegy éves korában férjhez adnak. A holland író megállapítja, hogy ami az aktust követi, az közönséges nemi erőszak. Megrontás. Rabszolgaság. Az ilyen barbár kultúrán nincs mit tisztelni.

Afganisztánban mindennapos dolog, hogy egy kislányt tizenegy éves korában férjhez adnak. A holland író megállapítja, hogy ami az aktust követi, az közönséges nemi erőszak. Megrontás. Rabszolgaság. Az ilyen barbár kultúrán nincs mit tisztelni.

„Egyre többet halljuk, hogy nekünk, volt gyarmatosítóknak és imperialistáknak immár nincs erkölcsi alapunk más kultúrák megítélésére, de ahogy ez a kislány tudja, ugyanúgy mi is tudjuk, hogy igazságtalansággal állunk szemben” – írja Leon de Winter félig Amszterdamban, félig Los Angelesben élő holland író a Spiegel nemzetközi kiadásában.

De Winter azt a képet elemzi, amelyet az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF az év fotójának nyilvánított. A felvétel egy tizenegy éves afgán kislányt ábrázol negyvenes vőlegénye oldalán. És de Winter biztos benne, hogy az a kislány tudja, mi történik vele: igazságtalanság. Persze Afganisztánban ez a dolgok rendje. Anyja, nagyanyja és annak a nagyanyja is így ment férjhez, de akkor is igazságtalanság. 

Az író szerint ugyanis az igazságérzet mélyen ott lakozik az emberben. Ugyanakkor azt is állítja, hogy e fényképben kendőzetlenül látjuk viszont az emberiség természetes állapotát. A szerelmet, a gyengédséget, az együttérzést és egyéb hasonlókat csak a legutóbbi időkben kényszerítettük magunkra a világ egy részében.

Azelőtt mi sem volt természetesebb, mint hogy aki tehette, megvette magának az asszonyt. Majd minden szerelem nélkül magáévá is tette, hogy az fiúgyermekeket szüljön neki. Attól lesz erősebb a klán. Ez az élet értelme: a férfiak megvédik a családot, a nők termelik a férfit és a férfit termelő nőt. A kislány szüleinek szükségük volt a hozományra. A férfi megígérte, hogy iskolába járatja majd aráját. De ezt nem hiszi el senki. Az esküvőt egykettőre követi a lány meggyalázása és a terhesség. Azt meg a következő.

Érthető, egyszerű képlet, és Nyugaton sokan különösebb rosszullét nélkül nézegetik ezt a fényképet. Pedig a jelenet maga a lehető legvadabb barbárság.

Az okfejtés ezután merész fordulatot vesz. De Winter kifejti, hogy vannak visszahúzó kultúrák, amelyeken nincs mit tiszteletben tartani, habár szerinte a politikai korrektség hirdetői ezt tagadják. Mármost Nyugaton sokan igazolhatatlannak tartják a szövetségesek afganisztáni jelenlétét, és a nyugati katonák kivonását követelik. E fénykép tükrében követelésük azt jelenti, hogy helyben kell hagynunk e kislány meggyalázását. Hát nem, „mert ez a világ nem csak iPodokból, disneylandekből, széndioxid-bírságokból, adójóváírásokból és év végi leárazásokból áll, hanem emberi jogokból is. És ezt a világegyetemet alapjaiban rázza meg e magányos kicsi lány szenvedése.”

Kérdés, mit szólnának mindehhez azok az északi klánok, amelyek 2001 őszén megvívták a Nyugat számára a tálibok ellen a gyalogsági háborút. Őnáluk pontosan ugyanúgy adják-veszik a tizenegy éves lányokat, mint délebbre. Az a fénykép az ő falvaikban is készülhetett volna.