Megválasztása óta Sarkozy egymás után rúgja fel az elnöki intézményre vonatkozó íratlan szabályokat. Médiasztár módjára viselkedik, és mindent kézi vezérléssel irányít. A hiperaktív elnökösködésért azonban nagy árat fizethet, ha a beígért reformok kudarcot vallanak.
„Választási kampányában Nicolas Sarkozy azt ígérte, hogy szakít a múlttal. De ki gondolta volna, hogy ilyen gyorsan sikerül leselejteznie az elnöki intzmény hagyományait?” – kérdezi szerkesztőségi cikkében az Economist.
A francia elnök általában csak a legfontosabb ügyekkel foglalkozik – a diplomáciai, védelmi és egyéb átfogó kérdésekkel. A szakpolitikát, az irányelvekkel összhangban lévő programok kialakítását rendszerint meghagyja a minisztereknek. A nyilvánosság előtt ritkán szerepel, hogy megőrizze tekintélyét, és szavának súlyát. Magánéletét pedig végképp nem teregeti ki a médiában.
Sarkozy felrúgta a konvenciót. Alighogy hivatalba lépett, máris sutba dobta az íratlan szabályokat. A bulvársajtó és a komoly média egyaránt magánéletének részletein – válásán és újranősülésén – csámcsog. Sokan szemére is vetették, hogy úgy viselkedik mint egy híres színész vagy popzenész.
Ellentétben az elmúlt évtizedek államelnökeivel, Sarkozy nem csak politikai irányelveket hirdet meg, hanem konkrét javaslatokkal áll elő, vagyis a miniszterek feladatát is elvégzi. Egyebek között indítványozta a köztelevízió reklámtalanítását, és a 35 órás munkahét meghosszabbítását. Személyesen vett részt a szakszervezetekkel az egyetemi reformokról folytatott tárgyalásokon. Felszólalt az EU pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán. Még a pénzügyminisztert is meglepte bejelentése, hogy az EDF áramszolgáltató állami tulajdonban lévő részvényeinek 3 százalékát eladják.
„Kevés miniszter hozhat önálló döntéseket – idézi az Economist az egyik névtelenséget kérő vezető francia politikust. – Sosem dolgoztam még ennyire központosított elnöki irányítás alatt.” A helyzetet jól illusztrálja, hogy Sarkozy egyszer asszisztenseként aposztrofálta Fillon miniszterelnököt. Laurent Joffrin, a baloldali Libération publicistája nemrég „választott monarchiának” nevezte Sarkozy elnökségét.
A kézi vezérlésnek és az állandó médiajelenlétnek vannak előnyei. Csak úgy lehet keresztülvinni az átfogó reformokat, ha Sarkozy mindent kézben tart és ellenőriz. És elengedhetetlen az is, hogy az emberek őt tekintsék a változás garanciájának. Ezért kell minden egyes intézkedést személyesen bejelentenie, és ezért kell médiasztárrá válnia.
A „hiperaktív elnöklés” azonban kockázatos. „Korábban az elnök egyszerűen leválthatta a minisztereket, ha valami rosszul alakult. Sarkozy azonban mindenben főszerepet vállal, így nem kereshet majd bűnbakot.” Ha a beígért reformok kudarcot vallanak, vagy nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, akkor az emberek a hiperaktív elnököt, és nem a minisztereket teszik majd felelőssé.