A tibeti vérengzések miatt sokan azt hiszik, hogy a pekingi pártvezetés a nép legfőbb ellensége. Francis Fukuyama amerikai filozófus szerint a helyi vezetők jelentik az igazi problémát, akikkel szemben a gyenge központi hatalom képtelen fellépni.
„Sokan gondolják, hogy Kínában az elnyomás oka az, hogy a kínai kommunista diktatúrában az állam nem ismeri el az állampolgári jogokat. Tibettel és a Falun Kung vallási mozgalommal kapcsolatban talán még helytálló ez a megközelítés. De Kína igazi problémája mégis csak az, hogy a központi állam bizonyos szempontból gyenge ahhoz, hogy megvédje állampolgárait” – írja Francis Fukuyama amerikai filozófus a Los Angeles Timesban.
A kínai gazdasági csoda alapjait 1978-ban fektették le. Az ország Mao halála után meghirdette a nyitás politikáját. Ennek köszönhetően az ország mára a globális kapitalizmus motorjává vált. Sokan egyenesen azt jósolják, hogy a kommunista kapitalizmus lesz a 21. század új szuperhatalma.
A gazdasági fejlődés gyümölcseiből a munkások nem sokat látnak. A kínai iparvárosok munkásainak átlagbére csupán töredéke a nyugati szaktársakénak: alig havi 60 euró (15 000 forint). Többségüknek semmiféle egészség- vagy társadalombiztosítása nincs, bár a törvény előírná. Bármikor elbocsáthatják őket; gyakran nem fizetik ki nekik a kötelező túlórát; szülési- vagy betegszabadságról szó se lehet. Sok munkással nem kötnek szerződést, ők egyáltalán nem tudják érvényesíteni jogaikat. Sztrájkolni tilos, a szakszervezetek a párt irányítása alatt állnak – mint arról a Metazin is beszámolt, a munkavállalók érdekeit előmozdító törvényjavaslatokat éppen a nyugati nagyvállalatok tiltakozására vonták vissza.
A kínai munkások hétköznapi problémáiért Fukuyama szerint közvetlenül nem a pekingi vezetés okolható. A gazdasági csoda titka a helyi önkormányzatok által működtetett települési vállalkozások engedélyezése volt. A helyi vezetés irányítása alatt működő társulások rendkívüli hatékonysága nem kis részben annak volt köszönhető, hogy a helyi vezetők teljhatalommal rendelkeztek, „összejátszottak a magánkézben lévő cégekkel, és az angliai ipari forradalom korát idéző sátáni munkakörülményeket teremtettek”.
A pártvezetők maguk is a feltörekvő gazdasági elit részévé válnak, miközben a kilencszázmilliós falusi népesség lényegében kimarad a gazdasági fejlődésből, és közben ki van szolgáltatva a helyi vezetők önkényének. Mert az irányítás egyre inkább decentralizálódik, és a növekvő hatáskörű helyi vezetők fölötti ellenőrzés igen esetleges.
Fukuyama szerint nyugaton sokan elfelejtik, hogy bár a decentralizáció és a helyi önkormányzatok erősítése ugyan segíthet ellensúlyozni a központi állam hatalmát, de a helyi vezetés megerősödése is veszélyeket rejt magában. „Miközben a kormányzást közelebb akarjuk vinni a néphez, gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy a helyi oligarchiák legalább olyan elnyomóvá válhatnak, mint a központi hatalom.” A francia forradalom előestéjén a francia népet nem az udvar, hanem a helyi, az állami feladatokat ellátó, egyebek között a bíróságokat felügyelő arisztokrácia sanyargatta. A rendi Lengyelországban és Magyarországon hasonló volt a helyzet: a központi állam gyengesége miatt szenvedtek a parasztok a helyi kiskirályoktól. A szabadság az angolszász világban kezdett virágozni, ahol a helyi és az erős központi hatalom egyensúlyba került. Az angol monarchiában, ahol egységes jogrendszert hoztak létre, és ahol a korona kellőképpen erős volt ahhoz, hogy a helyi arisztokratákkal szemben felléphetett. Az amerikai föderációban is az erős központi kormányzat a szabadság záloga – utal Fukuyama az 1957-es Little Rock-i esetre: amikor az arkansasi kormányzó megtiltotta, hogy a fekete diákok a korábban a fehéreknek fenntartott iskolákat látogassák, a Nemzeti Gárda fegyveresei biztosították a jogok érvényesülését.
Fukuyama ezúttal nem bocsátkozik jóslatokba, de annyit azért óvatosan megjegyez, hogy Kínában talán majd a környezetszennyező gyárak elleni tiltakozás indíthatja el a demokratikus fordulatot. Ami mindenekelőtt azt fogja jelenteni, hogy a helyi vezetőket és vállalkozókat is rákényszerítik a szabályok betartására. Ez pedig csak erős központi kormányzat segítségével képzelhető el.