Franciaország regionális nyelvei mégsem kerülnek be az alkotmányba. Az akadémia felszólamlása nyomán a szenátus nemet mondott. Bal- és jobboldal egyaránt gúnyosan reagál: előbbi az akadémián, utóbbi a javaslaton köszörüli a nyelvét.

„Aki a regionális nyelveket a nemzeti nyelv elébe helyezi, az semmibe veszi a logikát és tagadja a köztársaságot” – idézi a Francia Akadémia véleményét Ségolène de Larquier a Le Point-ben.

Egy képviselői indítvány nyomán a Nemzetgyűlés csaknem egyhangúlag megszavazta, hogy az alkotmány első cikkelyét („Franciaország oszthatatlan, világi, demokratikus és szociális köztársaság”) azzal a megállapítással egészítsék ki, hogy a regionális nyelvek a francia kulturális örökség részét alkotják. A hivatalos nyelvet az alkotmány csak a második cikkelyben említi. A tudósok lázadása után a szenátus már nagy többséggel elvetette a javaslatot. A jobboldal inkább ellene szavazott, a baloldal mellette. A jobboldali sajtó a javaslaton élcelődik, a baloldali az akadémián.

Michel Schifres önostorozón hánytorgatja fel a Le Figaróban, hogy „mi, franciák, ha végre rászánjuk magunkat egy merész lépésre, nem merünk végigmenni az úton” . Jakobinusok és girondisták időtlen idők óta hadakoznak egymással a francia nyelv, illetve a regionális nyelvek védelmében. Másfelől viszont egész Franciaország egységesen hiába követeli a világtól, hogy a francia konyhaművészetet a kulturális világörökség részévé nyilvánítsák. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni, viszont volna egy kézenfekvő megoldás: „foglaljuk bele az alkotmány szent szövegébe az elzászi savanyú káposztát, a savoyai fondue-t és a normandiai pacalt”.

Robert Solé, a Le Monde vezető kommentátora, skót földön keresi a megoldást. Az edinborough-i pályaudvar utasai körében ugyanis fölöttébb népszerű egy Franciaországból odaszármazott bemondó, aki romantikus kiejtésével elsősorban a nők körében arat rendkívüli sikert. Ha egyszer ennyire kelendő a romantika odaát, a párizsi újságíró némi anyagi ellenszolgáltatás fejében felajánlja Skóciának az összes valaha létezett franciaországi helyi nyelvet, a bretontól a korzikaiig. „A Francia Akadémiának és a Szenátusnak biztosan nem lesz ellenvetése. Ha akarják, a skótok még az alkotmányukba is beírhatják valamennyit.”