Százmilliónyi kínai szülő mindent feláldoz egyetlen gyermeke felemelkedéséért. De a nagy elvárások egyre több csemetét tesznek tönkre.

„Meglehet, hogy Kína lesz a világ következő nagy szuperhatalma, de társadalmában mély válság érlelődik: sokmillió túlhajtott, magasan képzett gyermek lép a felnőttkorba úgy, hogy hazájuk nem képes teljesíteni elvárásaikat” – írja Taylor Clark a Psychology Todayben.

Kínában egy-egy iskolai osztály tanulói között csak elvétve akad olyan, akinek testvére is van. A hetvenes években indított egykepolitika célja az volt, hogy megállítsa a katasztrofálisnak ígérkező népességrobbanást. A negatív következményekről a Metazin is beszámolt már: a családok törvényes és törvénytelen, emberséges és embertelen eszközökkel egyaránt arra törekszenek, hogy az az egy gyermek ne leány legyen. Az eredmény: hamarosan több százmillió olyan életerős férfi lesz, akinek nem jut asszony, és a szakértők szerint az így felgyülemlő frusztráció erőszakba torkollhat.

Taylor cikkében egy másik frusztrációs veszélyről van szó. Az egykék szülei emberfeletti erőfeszítéssel és aszkétizmussal próbálják gyermeküket a szédítő sebességgel növekvő kínai gazdaság elitjébe juttatni. Ehhez a legjobb egyetemekre kell kerülniük, vagyis jól kell szerepelniük a gao kaónak (magas vizsgának) nevezett felvételin.

Az idős szülők eltartása a hagyományos kínai társadalomban (és a fejletlen nyugdíjrendszer miatt a maiban is) a gyermekek feladata. Ha azonban csak egyetlen gyermek van, akkor annak minél jobb pozícióba kell kerülnie ahhoz, hogy szüleiről megnyugtatóan gondoskodni tudjon. Ennek érdekében a család minden anyagi forrását arra az egyetlen gyermekre áldozzák. Az ilyen fiúgyermekeket Kínában hsziao huangdinak, azaz kis császárnak nevezik. De a szülők nem csupán anyagi megfontolásból igyekeznek az elitbe juttatni gyermeküket. Hanem azért is, hogy közvetve valóra válthassák saját meg nem valósult vágyaikat. A hatvanas-hetvenes évek „kulturális forradalma” idején értelmiségiek tömegei kerültek nevelő célzattal vidékre, paraszti sorba.

Taylor a szülők határtalan áldozatvállalásának több szívszorongató példáját idézi. Az egyik esetben a család elégtelennek találta a jegyre kapható tej mennyiségét, ezért juhot vett, rábízta egy vidéki rokonra, majd rendszeresen leutazott hozzá a tejért. A szülők gyakran keresetük nagyobbik részét a gyermek taníttatására költik. Négy-öt különórára, korrepetálásra járatják a család reménységét, és télvíz idején órákon át várnak az iskola előtt, hogy hazavihessék. Mert utána további több órás tanulás vár rá, szigorú szülői felügyelet alatt.

Az egyetemi években persze megszűnik a szoros anyai-apai ellenőrzés, s emiatt sok diák azonnal elbátortalanodik, és elhanyagolja a tanulást. De az a négymillió is, aki évente diplomát kap, másfélmilliónyi állásért versenyez. A többség hoppon marad. Pszichológusok egyöntetű véleménye szerint, ha a felfokozott várakozások nem teljesülnek, és a hatalmas erőfeszítés nem hozza meg a várt eredményt, veszélyes lelkiállapot alakulhat ki. A fiatal kínai férfiak körében az öngyilkosság a vezető halálok.