A génmódosítás ma nem képes enyhíteni a szegény országok élelmiszerhiányán. De ha a génmódosító cégek leszállnak a magas lóról, akár állami támogatással is kutathatnák a megoldást.

„A génmódosítással foglalkozó cégek nem mondanak igazat azzal kapcsolatban, hogy mire képes az iparáguk és mire nem” – írja Paul Roberts a Slate magazinban.

Az élelmiszerárak ugrásszerű emelkedése nyomán a nagy agráripari cégek nem mulasztották el közölni, hogy a génmódosító technológia nélkül az emberiség éhezésre van ítélve, mert a hagyományos vetőmagvaktól nem várható jelentősen növekvő termésátlag.

Valójában azonban a génmódosító ipar nem is azokkal a növényekkel foglalkozik, amelyek a globális élelmiszerbiztonság szempontjából a legfontosabbak. A GM-kutatások ma a nyugati piacokon jól eladható termékeket célozzák meg, a kukoricát, a repcét és a szóját.

Az ezeknél táplálkozástanilag jóval kiegyensúlyozottabb, és a trópusi éghajlathoz, valamint a gyakran tápanyagszegény talajhoz jobban alkalmazkodó kultúrák viszont nemigen szerepelnek a kutatásokban. A szegény országok termelői ugyanis nem tudnák megfizetni a drága vetőmagot.

De a génmódosító cégek állításai más szempontból is túlzóak. Az egyik legismertebb, a Monsanto például azt állítja, hogy 2030-ra kétszeresére növeli a gabonahozamokat. Pedig a génmódosítás eddig elsősorban a növényvédő szerek elleni rezisztenciát volt képes növelni, s ehhez csupán egyetlen gént kell módosítani. A szaporodás megváltoztatásához azonban sok ezer gént kellene manipulálni.

Ám ha létrejönnének is az új, jól termő fajták, a szegény termelők nem tudnák minden évben újra és újra megvenni a vetőmagot. Márpedig a géntechnológiai ipar ezeket saját tulajdonának tekinti, és kalózkodásnak tartja, ha a gazda a termés egy részét visszatartja vetőmagnak. Ha az ipar csakugyan segíteni akar a világ éhezőin, erről le kell tennie.

Ezen kívül nem szabad többé kézlegyintéssel elintéznie a génmódosítással kapcsolatos ellenérzéseket. Igaz, az ökológiai kár, a génfertőzés veszélye csak akkor áll fenn, ha a génmódosított termény vadon élő rokon növénnyel találkozik. De az ilyesmi korántsem lehetetlen. Azt sem bizonyította még senki minden kétséget kizáróan, hogy az emberi szervezetre veszélyesek lehetnek a GM-termények. De az ellenkezőjét sem.

Más szóval a géntechnológiai iparnak abba kell hagynia a háborút, nem szabad többé perelnie azokat a cégeket, amelyek feltüntetik termékükön, hogy nem tartalmaz génmódosított alkotórészt, továbbá el kell fogadniuk, hogy a génmódosított termékek jelenlétét jelezni kell a csomagoláson.

Cserében nagyobb rokonszenvet remélhetnek a közvéleménytől, és ez lehetővé tenné, hogy akár közfinanszírozásban részesüljenek, ha olyan kutatásba kezdenek, amely az élelmiszerhiány leküzdését célozza. Mert ezeket a kutatásokat a közvetlen haszonélvezők, a szegény országok termelői nem tudnák finanszírozni.