Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Szexuális felvilágosítás négyéveseknek

2008. augusztus 30.

Munkáspárti és konzervatív brit politikusok egy csoportja követeli, hogy az oktatási miniszter már a négyéves gyerekek számára is mielőbb tegye kötelezővé a szexuális felvilágosítást. Azt remélik, hogy így csökkenne a nem kívánt terhességek és a nemi betegségek gyakorisága.

Munkáspárti és konzervatív brit politikusok egy csoportja követeli, hogy az oktatási miniszter már a négyéves gyerekek számára is mielőbb tegye kötelezővé a szexuális felvilágosítást. Azt remélik, hogy így csökkenne a nem kívánt terhességek és a nemi betegségek gyakorisága.

„Parlamenti képviselők szerint már a négyévesek számára is kötelezővé kellene tenni a szexuális felvilágosítást” – írja a Telegraph.

Ellenzéki és kormánypárti politikusok egy csoportja nyílt levélben sürgette, hogy az Oktatási Minisztérium dolgozza ki az iskolai szexuális felvilágosításra vonatkozó szabályok módosítását a nem kívánt terhességek és a nemi betegségek megelőzése érdekében.

A jelenleg hatályos tanterv szerint az iskolai oktatás során csak az emberi test felépítésére és a szaporodás biológiájára kell kitérni. A családtervezésről és a szexualitás egyéb vonatkozásairól, például a nemi betegségekről nem kell, hogy szó essen.

„Nemzetközi összehasonlítások bizonyítják, hogy a szexualitás korai iskolai oktatása segít a fiataloknak abban, hogy felelős döntéseket hozzanak, és hozzájárul a nem kívánt fiatalkori terhességek számának csökkenéséhez” – írják a képviselők.

A javaslat ellenzői szerint azonban nincs rá meggyőző bizonyíték, hogy összefüggés lenne a korai felvilágosítás és a nem kívánt terhességek száma között. „A középiskolákban már harminc éve folyik a felvilágosítás, és a tizenévesek könnyen, akár szüleik tudta nélkül is kaphatnak fogamzásgátló tablettát. Az abortuszok és a nemi betegek száma mégis nő” – véli a Family Education Trust.

A konzervatív londoni lap emlékeztet rá, hogy a brit középiskolák harmadában akár már a 11 éves diákok is kérhetnek óvszert és abortusztablettát az iskolai orvosoktól. A kormány júniusban nyilvánosságra hozott jelentése szerint 2006-ban 10 százalékkal több abortuszt végeztek 16 évnél fiatalabb lányokon, mint egy évvel korábban, és összesen több mint 40 000 kiskorú esett teherbe. Az Egészségügyi Minisztérium adataiból az is kiderül, hogy 2002 és 2006 között több mint 11 000 tizenhat évesnél fiatalabb gyereket diagnosztizáltak nemi betegséggel.

„A képviselők levele nagy felháborodást váltott ki. Mintha arra tettek volna javaslatot, hogy a négyéves gyerekek számára a Káma Szútra alapján készítsenek feladatlapot” – kommentálja az esetet Bryony Gordon, a Telegraph kolumnistája.

Pedig Gordon szerint képmutatás azt állítani, hogy a kisgyerekek nem találkoznak nap mint nap a szexualitással. Elég csak a szexszimbólumokra hasonlító Barbie-babákra utalni.

Ráadásul – véli Gordon – tanulmányok sora bizonyítja, hogy minél többet tudnak a gyerekek a szexről, annál később próbálják ki.