A gazdasági helyzet romlásával egyre több kormány hirdet piacvédő intézkedéseket. A protekcionizmus erősödése viszont tovább súlyosbíthatja a válságot. Csakhogy az egyre nagyobb elégedetlenség miatt a kormányok aligha nyúlhatnak más eszközhöz.
„A protekcionizmus erősödésével ellehetetlenülhet a világgazdaság. Másrészt viszont tudomásul kell vennünk, hogy a kormányok a politikai túlélés érdekében kénytelenek protekcionista intézkedéseket hozni. Csak abban reménykedhetünk, hogy legalább egyeztetnek egymással, s így minimalizálják a károkat” – olvassuk a YaleGlobal Online webmagazinban. A cikk szerzője Jeffrey E. Garten közgazdász, aki Bill Clinton elnöksége idején a külkereskedelemért felelős államtitkárként tevékenykedett.
A világgazdasági válság mélyülésével egyre inkább előkerül a recesszió mumusa, a protekcionizmus. Legutóbb Barack Obama amerikai elnök „vásárolj amerikai termékeket” jelszava kevert nagy vihart a nemzetközi közéletben. Obamát Japántól és Kínától kezdve az EU-n keresztül egészen Brazíliáig szinte mindenhol élesen bírálták.
Pedig nem az amerikai elnök az egyetlen, aki él a protekcionizmus eszközével. Gordon Brown brit miniszterelnök – aki tavaly novemberben még óva intette Obamát a piacvédő intézkedésektől – rendszeresen hitet tesz a szabadpiaci elvek mellett, a gyakorlatban azonban maga is egyre inkább kénytelen protekcionista eszközökhöz nyúlni. A közelmúltban kirobbant tüntetések miatt a brit miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy korlátozná a külföldiek munkavállalását. Nicolas Sarkozy francia elnök pedig közölte: nem nézi tétlenül, hogy a francia autógyárak Kelet-Európába teszik át a gyártást. Ann Applebaum amerikai történész és publicista szerint a protekcionizmus nem fenyegető lehetőség, hanem tény.
A protekcionizmus veszélyes, mert futótűzként terjed – figyelmeztet Garten. Ha Amerika merkantilista gazdaságpolitikát hirdet, akkor a világ többi országa is kénytelen lesz hasonló lépéseket hozni. Ha így történne, akkor megismétlődne a harmincas évek gazdasági világválsága. Az Egyesült Államok akkor is piacvédelemmel akarta megfékezni a recessziót, amivel csak a válság elmélyítését idézte elő. Hasonló folyamatok zajlottak a hetvenes évek olajválsága idején is. 1979-ben az amerikai kongresszus kisegítette a csőd szélére került Chryslert, a brit kormány a Rolls Royce-nak és a British Leylandnek dobott mentőövet, a franciák pedig a Reanult-t mentették meg. Az energiaszolgáltatókat, a repülő- és vasúttársaságokat és a bányákat is állami segéllyel húzták ki a bajból. Sok nagyvállalatot államosítani kellett. A támogatott iparágakat más országoktól kialkudott „önkéntes exportkorlátozással” is védték. Kormányközi megállapodások korlátozták a japán autók amerikai és európai exportját, és a szórakoztatás-elektronikai cikkek behozatalát.
Garten azonban tisztában van azzal is, hogy a kormányokra óriási nyomás nehezedik. A választók elvárják, hogy az ország vezetése kövessen el mindent a válság megfékezése, és a recesszió hatásainak enyhítése érdekében. Ha a kormány tétlenül nézi a munkanélküliség növekedését és a termelés visszaesését, akkor elvesztheti legitimitását, sőt akár hatalmát is. Ahogy Immanuel Wallerstein, a globalizációkritikus szociológus fogalmazott, ha a kormány nem akar a tüntetők közé lőni, akkor kénytelen protekcionista intézkedésekkel védeni az állampolgárokat.
Az egyetlen remény az – véli Gartner –, hogy a kénytelen-kelletlen protekcionista intézkedéseket hozó államok legalább összehangolják lépéseiket, hogy a legnagyobb katasztrófát elkerüljük. Ennek érdekében célszerű lenne a Világkereskedelmi Szervezetnek vagy a Nemzetközi Valutaalapnak kidolgoznia az aligha elkerülhető piacvédelem alapelveit.