Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Politikailag korrekt vakság

2009. február 23.

A baloldal azért került válságba Olaszországban, mert elvből tagadja, amit az emberek minden nap megtapasztalnak. Például a bevándorlók növekvő szerepét a bűnözésben.

A baloldal azért került válságba Olaszországban, mert elvből tagadja, amit az emberek minden nap megtapasztalnak. Például a bevándorlók növekvő szerepét a bűnözésben.

„Ha a baloldal ismét talpra akar állni, meg kell szabadulnia a ’szellemi zárlattól’, amely az elmúlt években megakadályozta abban, hogy kapcsolatot létesítsen a környező világgal” – írja Pierluigi Battista, a Corriere della Sera főszerkesztő-helyettese.

A szerző már 2007-ben is a pártközeli értelmiséget ostorozta, és most is úgy látja, hogy az értelmiségiek elfogult, sematikus gondolkodása viszi vesztébe a baloldalt. 2001-ben, amikor Silvio Berlusconi másodszor nyert választást és alakított kormányt, a baloldali pártokon mélységes csalódás lett úrrá, de az értelmiség nem törődött bele az ellenfél győzelmébe. 2002 elején Francesco Saverio Borelli milánói főügyész adta meg a jelet, amikor úgy fogalmazott, hogy végveszélyben az igazságszolgáltatás, és arra célzott, hogy amiként az első világháború olasz katonái nem engedték át a Piave folyón az (osztrák-magyar) ellenséget, akként kell most a népnek elállnia a kormány veszedelmes törekvéseinek útját. Utána egyetemi professzorok tüntetése következett, s hamarosan országos mozgalom bontakozott ki a kormány ellen.

Erre a heves, radikális mozgalomra bízta a vesztes baloldal a Berlusconi elleni harcot, és meg is lett az eredmény: 2006-ban győzött a baloldali pártszövetség. De a radikalizmus megakadályozta az új kormányt a szükséges reformok véghezvitelében, és csakhamar a bukását okozta.

Az időközben eltelt egy év alatt a baloldali Demokrata Párt egyik vereségből a másikba tántorgott, s vesszőfutása a február közepén tartott szardíniai helyhatósági választásokon elszenvedett súlyos kudarcba torkollott, melynek nyomán Walter Veltroni pártelnök, a baloldal két évvel ezelőtt még nagyreményű új vezére lemondott.

Battista óva inti a baloldalt attól, hogy ismét a frontális háború eszközéhez nyúljon, és az értelmiségi harcosokra támaszkodjon a kormánnyal szemben. A vereséget ugyanis éppen az okozza, hogy a baloldal a régi sémák foglya, amelyekben az átlagember nem ismer az általa megélt valóságra. A választások egyik fő témája a bevándorlók ügye, és azon belül is a közbiztonság látványos romlása. A baloldal ellenez mindenféle diszkriminációt, és harcol a bevándorlók megbélyegzése ellen. A választók viszont egyre többször hallják és tapasztalják, hogy a bevándorlók erőszakos bűncselekményeket követnek el.

Battista azt javasolja, hogy a harcias értelmiségiek helyett a baloldal egy hetvenéves szociológusra hallgasson. Marzio Barbagli bolognai egyetemi tanár, a bűnözés veterán szakértője a Corriere hasábjain meséli el, hogy baloldali emberként hosszú ideig nem volt hajlandó tudomást venni a „bevándorló-bűnözésről”. Elvei erősebbek voltak a rendelkezésére álló statisztikai adatoknál. Amikor végül megírta, hogy a bevándorlók már nem 9 százalékát követik el a nemi erőszakcselekményeknek, mint húsz éve, hanem 40 százalékát, s az elkövetők sorában románok, marokkóiak és albánok állnak az élen, baloldali barátai sorban elfordultak tőle. Mások elismerték, hogy igaza van, de úgy vélték, hogy az ilyesmit nem szabad leírni.

Battista szerint az idős professzort követve a baloldalnak is meg kellene merítkeznie a társadalmi valóságban, és fel kellene hagynia azzal a szokásával, hogy a „politikai korrektség” torzító szemüvegén keresztül szemlélje a világot. De Battista azt már nem árulja el, hogy pontosan mit vár a baloldaltól, amelynek százötven éves hagyománya, hogy a kisemmizettek mellett foglal állást.