Oroszország népessége ezúttal nem háború, nem forradalom miatt csökken riasztó mértékben. A birodalom fejlesztése közben a lakossságot mindig is elhanyagolták, de egy idő után ez visszaüt. Ráadásul a családmodell is felbomlóban van. A következmények beláthatatlanok.
„A Putyin-féle vezetés mindent arra tett fel, hogy a természeti erőforrásokra építve helyreállítsa Oroszország világhatalmi szerepét. A hatóságok eközben szinte tudomást sem vettek a humán erőforrás válságáról” – állapítja meg Nicholas Eberstadt, a konzervatív American Enterprise Institute kutatója a World Affairs hasábjain.
A huszadik században három nagy demográfiai visszaesés is volt Oroszországban, előbb a bolsevik forradalom és a polgárháború, majd az erőszakos kollektivizálás, végül a második világháború nyomán. A mai, újabb csökkenésnek társadalmi okai vannak, s emiatt nehezebben állítható meg, mint az előzőek. Az elmúlt 16 évben 12 millióval kevesebben születtek, mint ahányan meghaltak, holott az előző 16 évben még éppen ugyanannyival nőtt a népesség lélekszáma.
Ha az állam nem tűnik is el, mint egykor Marx jósolta, a családnak viszont lassan nyoma sem marad. A múlt században még csak minden kilencedik gyermek született házasságon kívül, ma viszont minden harmadik. Az ezer házasságra jutó válások száma 400-ról 800-ra nőtt.
Gorbacsov idején az átlagos orosz nő 2,2 gyermeknek adott életet. Ma 1,3 ez az arány. A 80-as évek végén alig néhány európai országban volt magasabb a születési arányszám, mint Oroszországban (többnyire kommunista országokban). Ma alig van olyan ország, amelyben alacsonyabb (és ezek jobbára volt kommunista országok). Mint arról a Metazin is beszámolt, Putyin, elnöksége idején jelentős egyszeri támogatással igyekezett növelni a gyerekvállalási kedvet – mindhiába.
A család felbomlása nyomán a társadalomnak többet kellene fordítania a gyerekekre, de ennek semmi nyoma. Ez is oka az alacsony születésszámnak. Erre vall az is, hogy a megszületett gyermekeknek egyenesen 7 százalékát hagyják el a szülei.
A legfőbb oknak azonban Eberstadt azt látja, hogy az életkilátások drámaian romlanak. Emiatt csökken legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv. Ma a születéskor várható átlagos élettartam alacsonyabb, mint ötven évvel ezelőtt, s Oroszország e téren rosszabbul áll, mint Dél-Amerika legszegényebb országa, Bolívia, rosszabbul, mint Irak és India.
Ennek okai között persze ott szerepel a HIV-járvány (egymilliónyi oroszt fertőzőtt már meg a vírus). Az AIDS terjedésének fő csatornái a kábítószerhasználat és a prostitúció. De terjed a TBC is, ráaadásul az esetek csaknem felében az antibiotikumokra rezisztens TBC-baktérium pusztít. Még ennél is rosszabb a helyzet a szív- és érrendszeri betegségek terén. Nem kevésbé riasztó a különféle sérülésekben elhunytak aránya. Oroszország e téren olyan államokkal van egy sorban, ahol törzsi villongások és polgárháborúk dúlnak: Sierra Leonéval, Burundival, Libériával és (a volt belga) Kongóval.
E halálokoknak egyike sem független a kirívóan magas alkoholfogyasztástól. A hivatalos statisztikák csak a kereskedelemben árusított alkoholfajtákat tükrözik, márpedig a fogyasztás javarésze a fekete gazdaságból származik. A felnőtt lakosok átlagban heti egy üveg vodkát fogyasztanak.
Az ENSZ humán fejlettségi index-rangsorában Oroszország a 73. helyet foglalja el, kissé elmaradva Mauritiustól, és valamivel megelőzve Ecuadort.
Nyugat-Európában és Japánban is aggodalomra ad okot a demográfiai hullámvölgy. De ott ezt a jelenséget jólét kíséri. Oroszországban viszont magas halandóság és hanyatló egészség, s ez nem sok jót ígér, kivált, minthogy a betegség és a halálozás az átlagon felül pusztítja a munkaképes korú népességet. Ezt nevezi a szerző egészségügyi katasztrojkának: az öcsnek rövidebb az életkilátása, mint a bátynak, a fiúnak rövidebb, mint az apának.
Eberstadt nem bocsátkozik jóslásokba arra nézve, hogy mindez milyen hatással lesz Oroszország belpolitikájára és a nemzetközi biztonságra, de afelől nem hagy kétséget, hogy nincsenek jó előérzetei.