Mert tüntetni öröm

2009. október 21.

A tüntetők, a civil mozgalmak tagjai és az egyéb aktivisták általában a közérdekre vagy az erkölcsre hivatkoznak. Pszichológusok szerint azonban az önérdek is motiválja őket: a politikai szerepvállalás értelmet ad az életnek és örömérzést kelt.

A tüntetők, a civil mozgalmak tagjai és az egyéb aktivisták általában a közérdekre vagy az erkölcsre hivatkoznak. Pszichológusok szerint azonban az önérdek is motiválja őket: a politikai szerepvállalás értelmet ad az életnek és örömérzést kelt.

„A politikai aktivizmust általában a cselekvésre ösztönző igazságtalanságokkal szokás magyarázni. Ezek szerint az elégedetlen aktivistákat a dolgok állása és ideológiai ellenfeleik tettei késztetik cselekvésre. A legfrissebb kutatások szerint azonban ennél többről van szó: az aktív politikai szerepvállalók örömüket lelik a cselekvésben, és boldogabbak – még akkor is, ha politikai szempontból nem sikeresek. Pszichológusok szerint az aktív politikai szerepvállalás nemcsak boldogabbá tesz, hanem fokozza a közösséghez tartozás és a szabadság érzését is, erőt ad és transzcendentális élményt nyújt. Más szóval a politikai aktivisták olyanok, mint a boldog katonák” – olvassuk Drake Bennett esszéjét a Boston Globe-ban.

A politikai aktivisták és a tüntetők rendszerint a közügyek, az ország érdeke vagy az erkölcs iránti elkötelezettségükkel indokolják fellépésüket: nemes célokat szeretnének megvalósítani, vagy ordító igazságtalanságoknak akarnak véget vetni. Gyakran úgy tesznek, mintha tetteiket semmilyen önérdek nem motiválná. Pedig egyre több pszichológus jut arra a következtetésre, hogy az aktív politikai szerepvállalás növeli a boldogságot. „Az aktivizmusnak terapeutikus oldala is van.”

Christopher Lasch amerikai kultúrtörténész már a hetvenes évek végén azt állította, hogy a hatvanas évek diákmozgalmárai patologikus narcizmusban szenvedtek. Saul Alinsky, a legendás politikai aktivista 1971-es Tanácsok radikálisoknak című kézikönyvében arról írt, hogy a politikai aktivistákat leginkább a kalandvágy hajtja. Sőt, akár az ókori görögökre is visszavezethetjük a politikai cselekvés és a boldogság összefüggését: már Arisztotelész felhívta rá a figyelmet, hogy a politikai részvétel elengedhetetlen a boldogságoz.

A közelmúltban több pszichológus is arra a következtetésre jutott, hogy Arisztotelésznek igaza lehet. Tim Kasser és Malte Klar egy nemrégiben megjelent tanulmányban kísérleti módszerekkel igazolta, hogy a közös politikai cselekvés – legyen az egy petíció benyújtása vagy akár polgári engedetlenség – egyaránt örömérzetet kelt. „Következtetésünk szerint az aktivisták végre úgy érzik, hogy valóban élnek, és ez felvillanyozza őket” – foglalta össze a tanulmányt Kasser.

Más kutatások is hasonló eredményre jutottak. 2001-ben négy amerikai pszichológus egy tanulmányban azt igyekezett bizonyítani, hogy a mások érdekében vállalt önzetlen politikai cselekvés öröm forrása.

„A politikai aktivizmus ereje abban rejlik, hogy hozzájárul a boldogsághoz. Az embereket jó érzéssel tölti el a meggyőződés, hogy megváltoztatják a világot. Az önkéntes cselekvés fokozza az önállóság érzését, miközben egyúttal erősíti a társas kötelékeket és az összetartozás érzését: az aktivisták transzcendentális élményben részesülnek azáltal, hogy egy közösség részeivé válnak. Mindez pedig örömmel tölti el őket.”

Hogy boldogítani kívánt polgártásaiknak örömöt szereznek-e a különféle politikai célokat követő aktivisták, az már nem a pszichológiára tartozik.