Paul Romer amerikai közgazdász szerint a harmadik világ kormányainak érdemes lenne megfontolniuk, hogy egyes nagyvárosokat ideiglenesen nyugati irányítás alá adnak. Az ideiglenes gyarmatosítás segítheti a gazdasági növekedést és a nyomor felszámolását.
„Hogyan lehetséges, hogy száz évvel az izzó feltalálása után az afrikai diákok még mindig gyertyafénynél írják a házi feladatukat? Véleményem szerint ezért a rossz törvények a felelősek. Megfelelő szabályozással az önérdek olyan irányba terelhető, hogy csökkenjen a nyomor, a rossz törvények következtében azonban az önérdek komoly társadalmi károkat okoz. Megoldást kínálhatna a problémára, ha városok tucatjait, sőt, százait bérbe adnák a fejlett országoknak, akik törvényeket adhatnának a helyieknek” – írja Paul Romer amerikai közgazdász a Prospect magazinban.
Romer elismeri, hogy a segélyek fontosak a természeti katasztrófák utáni mentésben, egyebek között Haiti újjáépítésében. Ám a harmadik világ problémáit nem lehet pénzzel megoldani. Az elmúlt 60 év során Afrikának nyújtott összesen ezermilliárd dollárnyi fejlesztési segély ellenére a kontinens államainak gazdasága nem kezdett növekedni: a legtöbb segélyt kapó afrikai országokban volt az elmúlt három évtized során a legkisebb a gazdasági növekedés.
A tartós függést okozó, strukturális átalakításokat illetve gazdasági, politikai és társadalmi reformokat egyaránt ellehetetlenítő támogatás helyett inkább a tartós növekedés alapjainak lefektetésével kellene segíteni a szegény országokat.
Romer az 1842-es, első ópiumháború idején brit fennhatóság alá került Hongkong példájával igyekszik bizonyítani a stratégia előnyeit. Hongkong brit gyarmatként elképesztő fejlődésen ment át: a földművesek és halászok lakta, alacsony népsűrűségű tengerparti terület másfél évszázad alatt a globális kapitalizmus egyik legfontosabb városává vált. A dinamikus növekedés titka a brit uralom volt – állítja Romer. A gyarmatosítók Angliából importálták a jogrendet és a munkaszervezési ismereteket, a helyiek pedig alkalmazkodtak az angol normákhoz. Amikor 1997-ben Hongkong visszakerült Kínához, a város az egész országot magával húzva jelentősen hozzájárult a kínai ipar és kereskedelem volumenének növekedéséhez.
Romer szerint a hongkongi modell alkalmazásával a harmadik világ országai esélyt kapnának a felemelkedésre: ha egy szegény állam területének egy részét néhány évtizedre nyugati fennhatóság alá adja, akkor a nyugati jogi, gazdasági és társadalmi normák megszilárdulása nyomán az adott térségben gyors növekedés indulhat el, amely pozitív hatással lesz az egész ország területére. A harmadik világban ugyanis a politikai, jogi és társadalmi intézmények hiánya jelenti a legnagyobb problémát: a tisztázatlan tulajdonviszonyok, a jogrend hiányosságai, a mindent átitató korrupció és a politikai bizonytalanság. Ezeken a szegény kormányok önerőből aligha tudnak segíteni. Ha viszont egy fejlett ország szabad kezet kap, akkor megteremti a növekedés és a modernizáció strukturális alapjait.
Romer javaslata nagy port kavart közgazdászberkekben. Sokak szerint a stanfordi professzor javaslata a gyarmatosítás modern, a korábbiaknál némileg kifinomultabb, humánusabb és utópisztikusabb változatának tekinthető. Aligha valószínű, hogy a harmadik világ kormányai és állampolgárai hajlandók lennének önként lemondani a szuverenitásról, és országuk egy-egy fontos városát nyugati gyámság alá adni. És természetesen arra sincs semmi garancia, hogy akadna nyugati kormány, amely hajlandó lenne átvenni az irányítást egy-egy szegény város fölött – főleg most, a gazdasági válság idején. Mások arra hivatkoznak, hogy Hongkong különlegesen szerencsés földrajzi adottságokkal bírt, és egyáltalán nem valószínű, hogy a recept alkalmazásával sikert lehetne elérni Afrikában. Ráadásul számos országnak – egyebek között Dél-Koreának, Szingapúrnak és Tajvannak – sikerült önerőből, a nyugati fejlett világ gyámkodása nélkül is jelentős gazdasági növekedést elérnie.
A Stanfordi Egyetem közgazdásza azzal hárítja el a kolonializmusra vonatkozó vádakat, hogy a segélyezés jelenlegi rendszere legalább olyan kiszolgáltatottá és alárendeltté teszi a szegény országokat, mint az általa javasolt modell.