A kettészakadás kulturális okai

2012. április 07.

A politikai inkorrektség konzervatív bajnoka régi szokásához híven ismét ikonoklaszta elmélettel rukkol elő. A szegények leszakadását a család, a vallás és a munkakultúra pusztulásával magyarázza. A fő felelősnek azonban a társadalmi elitet és a jóléti államot tekinti.

„Igencsak meglepődnék, ha nem Charles Murray Kettészakadás című műve lenne az év könyve. És az is meglepő lenne, ha pontosabb képet lehetne festeni az amerikai társadalomban zajló folyamatokról, mint azt Murray teszi” – olvassuk David Brooksnak, a New York Times házi konzervatív szerzőjének recenzióját.

Mint arról a Metazin is beszámolt, Charles Murray több nagy port kavaró könyvet is jegyez. Az 1994-ben publikált Normáleloszlás című műben azt állította, hogy az intelligenciahányadosok közötti különbségnek genetikai okai is vannak, és hogy az intelligencia öröklődik. A társadalom állapotának javítása érdekében Murray a szegények támogatásának jelentős csökkentését javasolta. A könyv óriási felzúdulást váltott ki. A baloldalon sokan – egyebek között Barack Obama későbbi elnök – „tudományos rasszizmussal” vádolták Murrayt és szerzőtársát. Néhány éve hasonló érveket fogalmazott meg a felsőoktatással kapcsolatban. Az egyetemi helyek számának csökkentését szorgalmazta, mondván, hogy a nem kiemelkedően intelligens fiatalok előtt fölösleges megnyitni a felsőoktatást.

Murray legújabb bestsellerével is tabukat döntöget, bár a szerző elővigyázatosságból ezúttal csak az amerikai fehéreket vizsgálta. A könyv legfontosabb állítása szerint az amerikai társadalom kulturális és gazdasági értelemben is egyre inkább kettészakad. A 20 százaléknyi elit és a legszegényebb 30 százalék közötti vagyoni különbség jelentősen nőtt. A gazdagok mára már területileg is jól elkülönülnek: leginkább a nagyvárosok jómódú kerületeiben koncentrálódnak.

A konzervatív szerző szerint a hatvanas években kezdődött kasztosodás oka a hagyományos értékek erodálódásában keresendő. Murray kifejti, hogy a vagyoni különbségek a családi, a vallási szokások és a munkakultúra meggyengülésére vezethetők vissza. A jómódú középkorú férfiak körében gyakorlatilag ismeretlen a munkanélküliség. A gazdag gyerekeknek mindössze 7 százaléka születik házasságon kívül, a szegények körében viszont 45 százalék az arány. A tehetősek többsége családban él, rendszeresen jár templomba, és aktív közösségi életet él. A társadalom leszakadó harmada viszont többet néz tévét és hajlamosabb az elhízásra. Mindebből az is következik, hogy – ellentétben a jobboldalon elterjedt feltételezésekkel – az elit sokkal inkább a hagyományos amerikai konzervatív értékek szerint él, mint a szegények – írja Brooks.

Murray a hatvanas évek liberalizmusát, mindenekelőtt az egyéni felelősséget és a munkakultúrát gyengítő jóléti államot okolja a hagyományos értékek háttérbe szorulásáért. Tisztában van vele, hogy a liberálisok ma is az egyenlőtlenség számlájára írják a szegénységet, és nagyobb újraelosztást szeretnének, mint ahogyan azt Paul Krugman Murrayt bírálva ki is fejti. Murray szerint azonban ez képmutató magatartás, hiszen a liberális elit maga is a felső 20 százalékhoz tartozik.

Brooks szerint a társadalmi kettészakadás megállításához el kellene érni, hogy az elit és a szegények mindennapi kapcsolatba kerüljenek egymással. Mindez a lakóhely szerinti elkülönülés felszámolását tenné szükségessé, ami pedig aligha valósítható meg, hiszen a tehetősek, beleértve a társadalmi egyenlőség és méltányosság liberális szószólóit, nem szívesen költöznének rossz hírű környékre.

Murray ebben a tekintetben is kivételnek számít. A kilencvenes években ugyanis egy kis, mindössze 170 lakosú, többnyire fizikai munkások által lakott településre költözött, mert nem akarta, hogy a gyerekei kizárólag a jómódú felső középosztály körében az átlag amerikaiaktól elzárt steril környezetben nőjenek fel. Itt Murray személyesen tapasztalhatta meg, hogy a gazdasági válság előtt még a jól fizető állásokba sem volt könnyű embert találni: sokan nem éltek jól, mégsem nagyon akartak dolgozni.

A hatvankilenc éves szerző legújabb könyve kapcsán bejelentette, hogy leteszi a lantot. Ha a Kettészakadás sem győzi meg a baloldali liberálisokat, akkor feladja, és a jövőben több monográfiát már nem szentel a szegénység kulturális okainak feltárására.