„A fejlett nyugati civilizációk hülyére zabálják magukat” – olvassuk Steven Poole vitriolos cikkét a Guardian konyhaművészet rovatában. A brit publicista a sznob kulinarizmus kultúráját tűzi tollhegyre.

A falánkság, a túlzott mennyiségű és a válogatós ételfogyasztás bibliai főbűne mára ünnepelt kultusszá vált. Az ínyencek vagyonokat fizetnek a felkapott éttermekben. Egyre szaporodnak a konyhaművészeti magazinok és blogok, sőt a politikai napilapok is éttermi és főzési rovatokat indítanak. Egyre több a kulináris fesztivál. Az Amazon tízes bestseller-listáján öt konyhaművészeti könyv található. 2011-ben Nagy-Britanniában csak a gasztronómiai és vallásos könyvek forgalma nőtt. Egy texasi egyetem vallástudományi tanszéke elindította az étel filozófiája kutatási projektet. A celebszakácsokat félistenként, de legalábbis rocksztárként ünneplik. Tucatjával jelennek meg az evészet bibliái.

Poole már azt is aggasztónak tartja, hogy a konyha hovatovább műteremmé, sőt templommá nemesül. Azt viszont kifejezetten nevetségesnek és idegesítőnek véli, hogy az ínyencek ostoba zsargont találnak ki, hogy aztán órák hosszat csámcsoghassanak egy íz pontos meghatározásán. Az evés spirituális élménnyé lényegül át – egyes hívek már egyenesen amellett érvelnek, hogy az ételizmus (foodism) világnézet. Mások szerint pedig az emberiség egyetemes és közös nyelve, illetve önálló művészeti irányzat.

„Vajon nem inkább azzal kellene foglalkoznunk, ami a fejünkben van, ahelyett, hogy a hasunkkal törődnénk?” – teszi fel a dekadencia fölötti végső elkeseredésében a költői kérdést Poole.